Instant tudomány MTI 2015. augusztus. 14. 13:54

Rossz helyen van a greenwichi meridián

Évről évre turisták százezrei zarándokolnak a greenwichi Királyi Obszervatóriumba Nagy-Britanniában, hogy a keleti és a nyugati féltekét elválasztó kezdődélkörnél pózolva fényképezkedjenek. A meridiánt azonban rossz helyen jelzi a híres sárgaréz csík, amelynek valójában 102 méterrel keletebbre, egy parkban kellene lennie. Ott viszont csak egy szemetes áll. Csillagászok sürgetik, hogy jelölje új csík a greenwichi délkör pontos helyét.

Washingtonban 1884. október 22-én kötötték meg az úgynevezett Meridián-egyezményt, amely egyetlen egységes kezdődélkört határozott meg valamennyi ország számára az aktuálisan létező sokféle kezdődélkör helyett.

Ennek értelmében a Nemzetközi Fokmérési Szövetség 26 tagállama, köztük Magyarország megegyezett abban, hogy a földrajzi hosszúságok számozását attól a délkörtől számítják, amely az angol greenwichi Királyi Csillagvizsgáló nagy délkörtávcsövén halad át. 

A Chester A. Arthur amerikai elnök által összehívott Nemzetközi Meridián Konferencián arról is határoztak, hogy a hosszúsági köröket a kezdőmeridiántól mint nulla foktól két irányba indulva 180 fokig számítsák, keletre pozitív, nyugatra negatív előjellel.

AFP / Adrian Dennis

A Földön minden helynek megvan a délkörhöz képesti kelet-nyugati meghatározása, a csík pedig elválasztja egymástól a bolygó keleti és nyugati féltekéjét. Esténként a kezdődélkört zöld lézerfénnyel kivetítik az égre. A kezdődélkörhöz kötötték egyben a greenwichi középidőt (GMT) is. A világon ehhez igazítják az időzónákat, az új nap, az új év és az új évezred kezdetét. 

A modernkori GPS-technológia azonban nyilvánvalóvá tette, hogy a 19. századi tudósok tévedtek, számításaikba pontatlanság csúszott: a kezdődélkör kijelölésénél figyelmen kívül hagyták a finom eltéréseket a gravitációban a délkörtávcső beállításakor.

Ken Seidelmann, a Virginiai Egyetem kutatója a The Daily Mirror című brit tömeglapnak elmondta: "A technológia fejlődésével elkerülhetetlen volt, hogy változzon a kezdőmeridián helye. Talán új jelzést kellene feltüntetni a Greenwich Parkban". 

Az amerikai csillagásszal egyetért a greenwichi királyi csillagvizsgáló tudósa, Marek Kukula is. 

"Egy új csík jó ötlet, most ugyanis csak egy szemetes van ott" – jegyezte meg a The Independent című lapnak, hozzátéve, hogy a 102 méteres eltérés semmilyen hatással nincs az időzónákra, a térképszolgáltatóknak azonban lehet, hogy pontosításokat kell végrehajtaniuk.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.