Instant tudomány hvg.hu 2015. február. 04. 14:01

Ebben a korban kell jókat aludni, évtizedekig hálás lesz érte

50 év alváskutatásait elemezve arra jöttek rá amerikai kutatók, hogy a pihentető alvás évtizedekkel később fantasztikus hatással lesz a memóriánkra.

A Perspectives on Psychological Science szakoldalon megjelent publikációban az elmúlt 50 év több mint 2000 alváskutatásainak eredményeit vizsgálták a memóriára gyakorolt hatással kapcsolatban és nagyon fontos felfedezést tettek. Azok, akik a húszas, harmincas és negyvenes éveikben saját tapasztalataik leszűrése után elegendő időt fordítanak az alvásra, és ami még fontosabb, mélyen alszanak, akár három évtizeddel is későbbre tolhatják azt az időt, amikor elkezd a memóriájuk romlani.

Egyeseknél, ha a kritikus időszakban megfelelőek az alvási szokásaik, meg sem jelenik a feledékenység öreg korban. Arra is rámutattak a szakemberek, hogy a napközben beiktatott rövid alvások is jó hatással lesznek a memóriára a nyugdíjas években.

Címkék
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.