Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2011. október. 25. 11:15

Kínai szerverről törték fel a japán parlament hálózatát

A szakemberek csak augusztus végén észlelték a vírust, amely kínai szerverről érkezett.

A szakemberek csak augusztus végén észlelték a vírust, amely kínai szerverről érkezett. Azt nehéz megállapítani, hogy ki telepítette fel oda a kémprogramot.

A számítógépes kalózok egy hónapon át szabadon garázdálkodtak a japán képviselőház számítógépes rendszerében. Olvasgatták a honatyák emailjeit, és kutakodtak bizalmas dokumentumokban.

Az Asahi című japán napilap keddi cikke szerint az internetes támadás július végén vette kezdetét, amikor egy képviselő meggondolatlanul megnyitott egy emailben érkezett fertőzött fájlt. A vírus bejutott a parlamenti hálózat szerverére, és megfertőzte a többi képviselő számítógépét is.

A támadók feltörték a képviselők jelszavát, azzal pedig betekintést nyerhettek a gépükön tárolt anyagokba. Összesen mintegy 2700 ember, köztük 480 képviselő anyagaihoz jutottak hozzá illetéktelenül.

A parlament számítógépes ostromára eleddig nem volt példa Japánban, de ugyancsak augusztusban történt egy másik, hasonlóan súlyos kalóztámadás a szigetországban. Hekkerek közel félszáz különböző vírussal fertőzték meg a legnagyobb japán nehézipari és fegyvergyártó vállalat, a Mitsubishi Heavy Industries 83 szerverét és személyi számítógépét.

A vírusok az általuk begyűjtött információkat 14 külföldi internetes címre továbbították, egyebek között Kínába, Hongkongba, az Egyesült Államokba és Indiába. Egy japán lap azt írta akkoriban, hogy egyes hekkerek kínai nyelvű parancsokat használtak, de Peking cáfolta, hogy köze volt a hekkertámadáshoz..

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.