Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2012. január. 31. 11:00

Kik kapják a 6,7 milliárdot a Tisza-tónál?

Fellendülést várnak a szakemberek a Tisza-tónál, miután új ökoturisztikai fejlesztések élénkíthetik a vendégforgalmat.

Fellendülést várnak a szakemberek a Tisza-tónál, miután új ökoturisztikai fejlesztések élénkíthetik a vendégforgalmat. A kormányzat elsősorban az Európai Unió által biztosított forrásokra építve, mintegy 6,7 milliárd forintot szán az elkövetkező években a terület fejlesztésére. Az összegből a remények szerint éppen úgy jut majd a természeti környezet rendbetételére, mint turisztikai beruházásokra.

 

A Tisza-tó adottságait tekintve rendkívüli vonzerővel rendelkezik, ezt persze ki is kell használni, amihez szükség van a marketingre. Az ökoturisztikai attrakciókra épített belföldi kommunikációval újabb vendégkör nyerhető meg – hangsúlyozta Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. stratégiai igazgatója. A turisztikai marketingszervezet idén több kampányt is tervez, amely erre a térségre fókuszál.

Spontán utazási döntést támogató kampányok éppen úgy indulnak majd, mint a legnagyobb gyógyfürdő komplexumokat népszerűsítő hirdetések. Célzott külpiaci megjelenésekre is lehet számítani. A Tisza-tó iránt az elmúlt időszakban komoly érdeklődés volt tapasztalható Lengyelországból, így a tóval szeretnék felhívni a figyelmet hazánk egészségturisztikai kínálatára.

A Tisza-tavi Ökocentrumra alapozva a szomszédos országokban a Tisza-tó, mint édesvízi horgászvíz és vízi sportokra alkalmas desztináció lesz bemutatva, míg a tradicionális német küldőterületeken a négy évszakos horgászatra és természet közeli pihenésre hívják majd fel a figyelmet.

 

A tó igényes, tartalmas, különleges természet közeli élményeket biztosít, miközben a tömegturizmus által mégsem „leterhelt”, sokkal inkább kalandot rejtő, emberléptékű, megfizethető kirándulóhely, amely ideális rövid üdülésekre – emelte ki Maráczi Gábor.

A Tisza-tó környékén családias panziók és magánszálláshelyek szép számmal akadnak, magasabb kategóriájú szállás viszont egyelőre még kevés. A tó közvetlen közelében például csupán egyetlen négycsillagos szálloda található.

Szubjektív: Bár a Tisza-tó jó hely - közel van Tokaj és Eger, a természet gyönyörű - az infrastuktúra kezdetleges. A fő vonzerőt az ún. aktív pihenés jelentené, de ez jelenleg infrastuktúra hiányában alig működik. Nem lehet bicilklivel bejárni a tavat, nincsenek megfelelően vonzó programok, szálláshelyek. A fejlesztésre szánt 6,7 milliárd sok pénz, ezért csak remélni tudjuk, hogy az jó kezekbe kerül.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?