Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2011. november. 08. 09:00

Gazdaságtalan volt az M6-os építése

Az Állami Számvevőszék szerint gazdaságtalan volt az állam számára az M6-os autópálya megépítése.

Az Állami Számvevőszék szerint gazdaságtalan volt az állam számára az M6-os autópálya megépítése. Az ÁSZ tanácsosa, Barta József a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta: mivel magánberuházó építette az M6-os-t, így nem hozhatják nyilvánosságra a részleteket.

 

Kapcsolódó cikkünk:

4 csodás alagút a magyar búzamezőn

Azt azonban közölte: a megvalósítás gazdaságtalan az állam számára, mert 245 forintos eurónál kötötték meg a szerződést, amelynek az árfolyamkockázatát a költségvetés viseli. „A gazdasági előkészítésnek a hiányosságait tártuk föl. A másik a tervezés, a nyomvonal és nevezetes alagutak” – mondta Barta József.

 

A harmadik probléma szerinte az, hogy az M6-os előrehozott beruházásnak minősíthető, hiszen a rajta közlekedő járművek száma jelenleg rendkívül csekély. Az előrejelzések alapján 2030-ra lesz rajta olyan forgalom, ami indokolta volna a megépítését.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?