Ingatlan hvg.hu 2024. június. 19. 10:16

Megjött az első építőanyag-szállítmány: így áll a szegedi BYD-gyár építése

A következő három évben legalább négymillió tonna ömlesztett árut kell vasúton Szegedre szállítani.

Az épülő BYD-gyár acél csarnokelemeivel érkezett meg az első vasúti szállítmány a szegedi PSP Terminalra – közölte szerdán a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ). A kötegelt egységrakományokat és konténereket közvetlenül a gyár területére szállítják a beruházást végző kínai építőipari vállalkozónak. Az építési anyagokat Kínából hajón szállítják európai kikötőkbe, majd onnan vasúton érkeznek Szegedre.

Az első szállítmányt hamarosan újabb négyhajónyi acélszerkezet és két-háromezer konténer építési anyag követi augusztustól év végéig. A következő három évben legalább négymillió tonna ömlesztett árut juttatnak el közvetlenül az autógyár területére – és erre nagy szükség is lehet, hiszen nem volt még akkora épület Szegeden, mint amekkora a BYD által tervezett üzem lehet.

Nem volt még akkora épület Szegeden, amekkora a BYD által tervezett üzem lehet

A tervek szerint az összeszerelő üzem 500 méter hosszú és 200 méter széles lesz.

A gyár működésének kezdetén napi kétszáz konténert tervez fogadni, ami a későbbieknek háromszázra is emelkedhet. Az első évben százötvenezer, majd a további években évi háromszázezer kész autó szállítását is vasúton tervezik.

Azt pedig, hogy a gyár 1400 vendégmunkását befogadó konténerváros hogyan fog kinézni, ide kattintva tudja megnézni.

Itt az uniós bejelentés: akár 38,1 százalékos vám is sújthatja a kínai e-autókat

Ez a maximális érték, a Magyarországon is gyárat létesítő BYD autóira 17,4 százalékos pluszvámot állapítottak meg. Indul a kereskedelmi háború.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.