Több külföldi érdeklődő jelenhet meg a piacon, ez pedig felhajthatja az árakat.
A forint az euróhoz, a román lejhez és a horvát kunához képest is sokat vesztett értékéből az eltelt időszakban. A Portfolio.hu ezután hasonlította össze több határközeli nagyvárosban az euróra konvertált átlagos lakásárakat. Arra voltak kíváncsiak, hogy az árfolyamváltozás tovább emelheti-e a lakásárakat. A rövid válasz erre az, hogy
igen.
A lap szerint euróban számolva 2019 óta stagnálnak a magyar lakásárak, ami egyre vonzóbbá teszi a nyugati határszél településeit a külföldi, vagy külföldön dolgozó magyar vásárlók szemében. A megemelkedett kereslet ráadásul árfelhajtó erővel bírhat: azokban az országrészekben, ahol erősödik a lakások iránti külföldi érdeklődés, az árak is intenzívebben mehetnek felfelé.
A cikk szerint egyelőre a nyugati-északnyugati határszél az, ahol a forint árfolyamromlásának hatására emelkedhet a lakáspiaci kereslet, de, ha a trendek folytatódnak, akkor a keleti országrész Szlovákiával határos részein is hasonló várható. Emellett a külföldi befektetők is nagyobb számban érkezhetnek – például – a budapesti belváros felé, aminek az ottani lakásárakban is érezhető hatása lehet.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.