Reagált a főpolgármester a hvg.hu értesülésére, miszerint három budapesti teret államosítanának, hogy aztán a főváros helyett az V. kerület legyen a gazdája. Karácsony Gergely találgat, milyen szándékok állhatnak a tervezett intézkedés mögött, és a főváros felkészül arra, hogy megtámadja a döntést.
“Ha a törvényt valóban benyújtják és elfogadják, akkor természetesen perelünk” – jelentette be a Facebookon a főpolgármester arra reagálva, hogy a hvg.hu megírta: államosítana három kiemelt budapesti közterületet a kormány. A Podmaniczky Frigyes tér, a Vörösmarty tér és a Széchenyi István tér most a Fővárosi Önkormányzat tulajdona, de egy készülő törvényjavaslat szerint augusztustól állami tulajdonba kerülne, méghozzá anyagi ellentételezés nélkül.
Államosítana a kormány három kiemelt budapesti közterületet, majd Rogánék javaslatára az V. kerületnek adná
Ellentételezés nélkül a Fővárosi Önkormányzattól állami tulajdonba vennék augusztustól a budapesti Podmaniczky, Vörösmarty és Széchenyi tereket egy készülő törvényjavaslat szerint. Aztán mindhármat megkapná a fideszes vezetésű V. kerület, méghozzá Rogán Antal volt polgármester tárcájának javaslatára. Az "einstand" azonban jogsértő lehet; a Pénzügyminisztérium szerint "alkotmányossági aggályok merülhetnek fel".
Szeptembertől pedig az állam a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-n keresztül az V. kerületi önkormányzat ingyenes vagyonkezelésébe adná a tereket – méghozzá az “ötletgazda”, a volt V. kerületi fideszes polgármester, Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda javaslatára. Ez azt is jelenti, hogy a jövőben a terek bérbeadása, a közterületek hasznosítása is az V. kerület hatásköre lenne. Vagyis
a főváros helyett a kerület szabná meg például a Vörösmarty téren a karácsonyi vásározók vagy bárki más által fizetett bérleti díjakat, és a bevételek is a kerület kasszájába folynának be.
Karácsony kedden, a pontos, a Parlamentnek benyújtott szöveg ismerete nélkül még nem kívánt nyilatkozni a hvg.hu-nak, szerdai Facebook-posztjában azonban már az okokat találgatta. “Mégis miért? Mert az V. kerület olyan rohadt jól gazdálkodik a közvagyonnal? Tiborcz István üzlettársának Széchenyi téri szállodafejlesztését akarják kiszolgálni? Vagy megpumpolni a Vörösmarty téri árusokat? Vagy egyszerűen csak azt akarják mutatni, hogy mindent megtehetnek, és még a tulajdonhoz való jog sem tartja vissza őket ettől?"
A főpolgármester úgy vélte, “a fideszes alkotmánybíróság korábbi határozata alapján is nyilvánvalóan alkotmányellenes” lenne egy ilyen államosító lépés.
Karácsony azt írta, mindennek ellenére folytatják a Széchenyi tér tervezését, "amely a megújuló Lánchíddal együtt a 150 éves Budapest történelmi nagyszerűségéhez méltó és egyszersmind igazi 21. századi zöld köztér lehet. Ha addig el nem lopják."
A tervezett tulajdonjog-átvétel körüli jogi aggályokat egyébként a törvénycsomagot majd formálisan benyújtó Pénzügyminisztérium szakemberei is érzékelték.
A hvg.hu értesülései szerint ugyanis a kormány-előterjesztésben felhívták a figyelmet: a tulajdonjog elvesztése a főváros részére “megkérdőjelezhető módon ellentételezett”, sőt “ez a megoldás az önkormányzati tulajdonjog Alaptörvényben foglalt sérelmének megállapításával járhat”.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.