Ingatlan hvg.hu 2020. március. 30. 09:51

Korábban sem vártak jó évet a magyar építőiparban, aztán megérkezett a koronavírus

Nem a legjobb módon oldja meg a járvány az építőiparban a munkaerőhiány problémáját: egyre kevesebben vágnak bele építkezésekbe, és a járvány lecsengése után is arra számítanak, hogy a kisebb felújításokkal próbálkoznak majd többen.

Az már nem kérdés, hogy idén visszaesik a magyar gazdaság, a GKI szerint inkább csak ennek mértéke lehet bizonytalan. Ha a járvány okozta intézkedések hamar megszűnnek, és a gazdaság a harmadik negyedévben visszatér a normális kerékvágásba, úgy 3 százalék körüli gazdasági visszaeséssel megúszható lenne a jelenlegi válság – olvasható a GKI és a Masterplast közleményében. A járvány elhúzódása esetén egy ennél nagyobb, akár 7 százalék körüli visszaesés is bekövetkezhet (a fogyasztás 4, a beruházások 10 százalékos csökkenése mellett).

A közleményben arra is kitérnek: a kormányzati és jegybanki prognózisok még számolnak ugyan az idei gazdasági növekedés lehetőségével, de Varga Mihály pénzügyminiszter újabban már arról beszélt, hogy a valamivel nulla feletti növekedést is örömteli eredménynek tartaná.

A közlemény szerint az építőipart a koronavírus okozta járvány eszkalációja, illetve a vészhelyzet kihirdetése igen kedvezőtlenül érintette. 

A márciusi felmérés szerint az építőipari cégek csaknem 60 százaléka munkaerőhiánytól szenved, bár ennek hatása a járvány következményei miatt csökkenhet. A hónap első felében a lakásfelújítással és lakás-korszerűsítéssel foglalkozó cégek 22 százaléka tervezte a foglalkoztatott létszám bővítését, leépítésekre ugyanakkor egy sem számított.

A közlemény szerint a válság lecsengése után a legtöbben inkább lakásfelújításba és -korszerűsítésbe vághatnak bele, mintsem lakásépítésbe, különösen, mert a kedvezményes áfa-kulcs megszűnése ez utóbbi területet alaposan „hazavágta”.

Minden harmadik építőipari cég magasnak tartja a jelenlegi járulékterheket, minden negyedik a tisztességtelen versenytől is szenved. A késedelmes vevői fizetéseket viszont a felújító és korszerűsítő cégeknek mindössze 8 százaléka tartja súlyos gondnak, miközben az építőipar egészében ez minden ötödik cég számára jelent problémát.

(Képünk illusztráció)

Tudatos otthon
Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.