Üres lakásokat újít fel az ellenzéki vezetésű Terézváros, hogy aztán kiadja azokat
Ingatlan hvg.hu 2020. január. 23. 16:01

Üres lakásokat újít fel az ellenzéki vezetésű Terézváros, hogy aztán kiadja azokat

Soproni Tamás polgármester a Facebookon jelentette be a terveit.

A csütörtöki rendkívüli testületi ülésen 15, eddig üresen álló lakás azonnali felújításáról döntöttünk – tette közzé Facebook-oldalán az októberben megválasztott momentumos városvezető. Soproni Tamás indoklása szerint ugyanis „Budapesten lakásválság van”.

Éppen ezért a kerületben elindították a lakásállomány felmérését, melynek első eredményei szerint a 180 üres lakásból 129 élhető állapotba hozható.

Soproni közölte azt is, hogy megkezdték az önkormányzat ingatlanstratégiájának kidolgozását, amelynek része lehet egy teljesen új bérház építése, a meglévő ingatlanok felújítása, a pályázati rendszer új alapokra helyezése is.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Hirdetés
Ha Boris Johnson most egy időre kiesik, a válságkezelés kerülhet válságba
Gazdaság Nagy Iván László 2020. április. 08. 20:00

Ha Boris Johnson most egy időre kiesik, a válságkezelés kerülhet válságba

Boris Johnson harmadik napja szorul intenzív kórházi kezelésre, helyét Dominic Raab külügyminiszter vette át, de a döntéshozásban elkerülhetetlen a káosz. Bár az egészségügy felkészültsége javulni látszik, a koronavírus-járvány egyre súlyosabb a szigetországban, a Konzervatívok összes terve pedig a kukában végezheti, ha a Brexit sem mozdul, és a Munkáspárt is magára talál.