Ingatlan hvg.hu 2018. március. 27. 09:59

A Kúria semmisítette meg a személyre szabott balatonfüredi földadót

Bosszantotta az önkormányzatot, hogy a tulajdonos építőanyagot tárolt a termőföldön.

Balatonfüred önkormányzata még 2014-ben hozott egy rendeletet, melyben földadó megfizetését írta el a bizonyos termőföldekre. Az adófizetés alól csak az mentesült, akinek a földje kisebb volt ezer négyzetméternél, vagy megművelte azt. Később egy meglehetősen furcsa kitételt is hozzátoldottak: "Ha az ingatlanon bármilyen felépítmény (különösen fészer, présház stb.), egyéb tárgy (különösen téglarakás, bármilyen mezőgazdasági tevékenységhez nem kötődő objektum, csatornafedél) található, az igazolás nem adható ki."

A tulajdonosok közül egyikre közel 2,5 millió forint földadót vetett ki az önkormányzat, mivel éppen csatornafedelet és téglarakásokat tárolt a földjén – számol be az esetről a Napi.hu. A tulaj bírósághoz fordult, majd a Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a Kúriától kért állásfoglalást. A Kúria megállapította, hogy az adóztatás nem lehet szankció, az önkormányzatnak helyette felelősségalapú bírságot kell megállapítania, és megsemmisítette az önkormányzat szóban forgó rendeletét.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?