Ingatlan hvg.hu 2017. május. 15. 13:46

Spontán örömünneppel búcsúztatták stadionjukat az angol drukkerek – videók

Vasárnap játszotta utolsó mérkőzését a White Hart Lane-en a Tottenham Hotspur.

Az angol bajnokság második helyezettje 2-1-re verte a Manchester Unitedet azon a meccsen, amely az utolsó volt az 1899-ben megnyitott stadionjukban. A mérkőzés előtt a klub legismertebb játékosai, legendái is bevonultak a pályára, a lefújást pedig hatalmas buli követte: a nézők elárasztották a gyepet, a szurkolói videók tanúsága szerint nagyszerű volt a hangulat.

A már épülő, háromkaréjosra tervezett új stadion, amelyet a jelenlegi közvetlen szomszédságában kezdtek felhúzni, s körbe is öleli a már meglévő létesítményt, a legnagyobb klubaréna lesz Londonban 61 ezres befogadóképességével. Még sörfőzdét is kialakítanak benne, ahol évente 1 millió pint sört készítenek majd.

A tervek szerint jövő augusztusban nyitják majd meg az új stadiont – a szerkezeti munkákat várhatóan decemberre befejezik –, addig a Spurs a Wembley-ben játszik.

Az építkezés költsége akár 800 millió fontra – körülbelül 293 milliárd forintra, azaz a Puskás Ferenc Stadionnál mintegy 140 milliárddal többre – is felkúszhat. A klub reményei szerint ennek fele különféle befektetői csomagokból jön majd össze, a másik fele pedig a névadási jogok értékesítéséből. A Nemzeti Amerikaifutball-liga (NFL) 10 millió fontot ad a projektbe, cserébe azért, hogy a stadionban játszhassanak az Egyesült Királyságba látogató amerikaifoci-csapatok.

 

Tudatos otthon
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.