Huszonötmillió forintig bezárólag kapnak jól élhető családi házat azok, akik Érden keresgélnek egy ingatlaniroda szerint. A házrészek esetén 8-10 milliós értékhatárral lehet számolni.
Ha valaki egy jó családi házat, esetleg lakást szeretne vásárolni Dél-Budán, de a XI. kerület vagy akár a XXII. kerület árait nem tudja megfizetni, akkor számára ideális választás lehet Érd – hívja fel a figyelmet Nagy Csaba, a dél-budai régió Balla Ingatlanirodáinak vezetője.
Érden a XI. kerület árainak mintegy feléért-harmadáért lehet családi házat, lakást vagy akár telket vásárolni. Ez azt jelenti, hogy 25 millió forintig bezárólag keresnek és kapnak is egy jól élhető családi házat azok, akik itt vásárolnak. A házrészek esetén 8-10 milliós értékhatárt említ Nagy Csaba.
Lakások iránt is komoly kereslet mutatkozik a családi házak mellett, ezekből azonban jóval kevesebbet tudnak mutatni az érdeklődőknek az itt dolgozó ingatlanközvetítők. Panelből kifejezetten kicsi a kínálat, de sajnos lakásból is szerényebb, mint amire igény mutatkozna. Ennek ellenére egyelőre nem igazán jellemzőek a beruházások, vagyis nem várható a közeljövőben újépítésű lakások tömeges megjelenése. Nagy Csaba szerint ennek oka, hogy az agglomerációs piac kicsit lassabban reagál, mint a budapesti, ahol több nagyobb projekt is az utolsó fázisba jutott mostanra.
Telekből viszont akad megfizethető árakon, így aztán az önerős, de a vállalkozói családi ház építések is kifejezetten jellemzőek a településre.
Ugyanakkor akik ide költöznek, azok vállalják a Budapestre való bejutással járó nagyobb terhet annak fejében, hogy a fővárosi árakhoz mérten jóval olcsóbban juthatnak hozzá egy azonos kategóriájú ingatlanhoz, illetve nem kell beérniük egy sokkal kisebb és kedvezőtlenebb adottságú, de árban azonos megoldással, mondjuk a XI. kerületben.
Mi az a titokzatos torony, ami Érdnél nőtt ki a földből? - Fotó
A múlt héten tűnhetett fel az M7-esen autózóknak, hogy az érdi pihenő környékén megjelent egy karcsú, bütykös tetejű torony. Csak lassan derült ki, mi a rendeltetése a faépítménynek.
A családok mellett az érdi ingatlanvásárlók egy jelentős részét a vidékről vagy a környékbeli településekről beköltözők teszik ki, akik nem tudják, vagy nem akarják megfizetni a budapesti, lényegesen magasabb árakat. De így vannak ezzel azok az újrakezdők is, akik az élethelyzetükben bekövetkezett változások folytán anyagilag csak azt tehetik meg, hogy egy agglomerációs település ingatlanpiacán teremtenek új otthont maguknak.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.