Sürgősen felújításra szorul a Monte Cristo-kastély, Alexandre Dumas francia író Párizs környéki egykori birtoka. Az 1844-ben emelt épület felújításához szükséges 921 ezer euró csaknem fele már összegyűlt – mondta Frederique Lurol, a kastély igazgatója.
A teljes összeg legalább öt százalékát jótékonysági felhívással akarják előteremteni, emellett egy műemlékvédelmi alapítványtól is számítanak támogatásra.
A kastélyt elsősorban a vizesedés fenyegeti. Ezért meg kell újítani a szennyvízrendszerét és új vízelvezető rendszert is ki kell alakítani.
Dumas (1802-1870), A három testőr és a Monte Cristo grófja című művek szerzője a 19. században vásárolt magának hatalmas birtokot Párizs közelében. Gazdagon díszített homlokzatú kastélyt építtetett magának, és híres kalandregénye után nevezte el.
A háromhektáros angolkertben egy kisebb, neogótikus stílusban épült kastély is áll, amelyben Dumas dolgozott. Ezt az épületet is renoválják.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.