Ingatlan hvg.hu 2013. november. 29. 08:41

Tengerszint alá került a Kossuth téri bokréta – fotó

Elérte legmagasabb pontját a budapesti Kossuth tér mélygarázsa, ebből az alkalomból zöldág-ünneppel köszöntötte a kivitelező Kész Építő Zrt. az építkezésen dolgozó munkásokat, mérnököket és a projektben résztvevőket. Mélygarázsról lévén szó, az épületek csúcsát díszítő bokrétát kivételesen a tengerszint alá helyezték.

A rekonstrukciónak köszönhetően a nemzet főterének is nevezett budapesti Kossuth tér minden burkolt felülete, parkja új létesítményekkel kibővülve teljesen megújul – idézte fel a Kész Építő Zrt. közleménye.

Az átalakítás egyik fontos állomása a mélygarázs és látogatóközpont szerkezetépítési munkálatainak befejezése. Ebből az alkalomból tartották meg az ilyenkor szokásos zöldág-ünnepet.

A nemzeti színű szalagokat Wachsler Tamás a Steindl Imre Program vezetője, Szalados László a Kész Építő vezérigazgatója és a projektben részt vevő szakemberek kötötték a bokrétára. A zöldág a mélygarázs legmagasabb pontjára került fel, amelyet – mélygarázsról lévén szó – rendhagyóan a Balti szint alatt 3,52 méteren tűztek fel.

A zöldág-ünnepen Szalados László azt mondta, "büszkék vagyunk rá, hogy a mélygarázs a kitűzött határidőre elérte legmagasabb pontját. A hatalmas dunai árvíz miatt egy hónapra biztonsági okokból a Kossuth téri mélygarázs gödrét vízzel kellett felölteni, hogy a Duna felől érkező nyomás ne döntse be annak falát".

"Ennek ellenére a beruházás időben készül el, képesek voltunk gyorsan reagálni a kialakult helyzetre, a természeti katasztrófából adódó kiesést behoztuk. Így a projekt időben fog befejeződni, köszönhetően a cég szervezett reagálásának és a munkát teljesítő kollégáknak" – tette hozzá. Azt mondta, a lehetséges hasonló problémák elkerülésére két nyolc méter széles árvízvédelmi kaput is beépítenek.

A háromszintes, 25 ezer négyzetméteres mélygarázsban közel 600 parkolóhely lesz. A beruházás nagyságát az is jelzi, hogy az építkezéshez eddig 1500 tonna acélt és 13 200 köbméter betont használtak eddig fel, naponta átlagosan 165 munkás dolgozik a területen. A kivitelező Kész képviselői kiemelték, hogy tartani tudják az ütemtervet és a meghatározott határidőre, 2014 tavaszára befejezik a nemzet főterét.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?