Mennyiért is lehet nyaralót venni?
Az ingatlanpiacok összeomlása közepette meglepően stabilnak mutatkozik a nyaralók iránti kereslet. A Lakásfókusz bloggerei az üdülő ingatlanok piacát térképezték fel.
Válság ide, válság oda, a lakóingatlanok piacán az üdülőingatlanok viszonylag állandó forgalmú részpiacot képeznek – írja a Lakásfókusz blog. Az évente eladott üdülők száma az elmúlt években általában 3 ezer körül alakult, így az üdülők eladása a lakáspiaci forgalom mintegy 3 százalékát teszik ki.
A KSH lakáspiaci jelentése szerint az üdülőeladások két területen koncentrálódnak Magyarországon, a balatoni kiemelt üdülőkörzetben és Pest megye – jellemzően nem kiemelt üdülőkörzetbe tartozó – településein. Utóbbi esetében jellemzően hétvégi házakról van szó. Az árak nagyon eltérőek: tavaly a Balaton környéki üdülők átlagára 9,8 millió forint volt, amit a pest megyei árak követtek, 7,1 milliós átlaggal. A nem ebbe a két kategóriába eső települések árszínvonala ennél jóval alacsonyabb, 5,5 millió forint volt.
Az ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint a Balaton északi partján a panorámás, 10-15 millió forint körüli nyaralók, családi házak és telkek keresettek, míg túloldalt, például Siófokon, Zamárdiban, Balatonlellén továbbra is népszerűek az új építésű vagy újszerű állapotban lévő lakások, itt jellemzően a legalább 1,5-2 szobás elosztású, 15 millió forint körüli vételárú ingatlanokat keresik az ügyfelek. Családi házakat jellemzően csak szélsőséges áron, 10-15 millió forint alatt, vagy 40 millió forint felett keresnek az érdeklődők.
Az északi parton a legnépszerűbb környékek közé Balatonalmádi, Balatonfüred, Tihany és szomszédsága tartozik. Itt a kisebb nyaralók, a családi házak és az építési telkek keresettek, főként a 10-15 millió forintos értékkategóriában. A régebbi típusú, jellemzően egyszobás nyaralóapartmanok iránt is nagy az érdeklődés – ezeket már 4-7 millió forint környékén meg lehet kapni.
Szűkebb vevőkör érdeklődik a nyugati medence tájéka iránt: Hévíz, Keszthely és Szigliget környékén a belvárosi kis lakások, illetve a vízközeli vagy panorámás ingatlanok iránt mutatkozik némi kereslet, míg a keleti medencében Balatonakarattya, Balatonkenese és Balatonvilágos vízparti nyaralóit keresik.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.