Ingatlan MTI 2012. május. 21. 14:44

Társasházakat is várnak a zöldprogramba

Ettől az évtől kezdve budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak a MOL és az Ökotárs Alapítvány közös környezetvédelmi programjára, a Zöldövezetre - tájékoztatott a MOL.

A program már hat éve segíti a civil kezdeményezéseket abban, hogy a helyi lakosság bevonásával, közösségi akció keretében zöldebbé tegyék környezetüket. A kiírás jellegéből adódóan eddig főként vidéki kisközösségek indultak a pályázaton, de idén új kategória is megjelent, amely a fővárosi társasházak lakóit segíti abban, hogy belső udvarukat zöldebbé tegyék.

Bánkuti András

A pályázat két körben zajlik. A pályázók először egy ötletet nyújtanak be, amelyben bemutatják a kiszemelt területet, átalakítási elképzeléseiket, illetve a közösség bevonásának tervét. Ennek kedvező elbírálását követően a helyi közösséggel, az érintettekkel közösen dolgozhatják ki a pályázók a végleges parkosítási terveket. Az első fordulóban 2012. július 9-ig lehet a pályázatokat benyújtani, a zoldovezet.okotars.hu oldalon található on-line kitölthető űrlapon.

A tavalyi pályázók közül a MOL idén is Zöldövezet Díjjal jutalmazza azt, amely a leghatékonyabban, a leginkább környezetbarát módszerekkel és a legsikeresebb közösségi esemény keretében a legszebb zöldfelületet hozta létre. Idén a Zöldövezet Díjat és a vele járó 500.000 forintot az Iszkaszentgyörgyi Természet- és Környezetvédő Egyesület nyerte.

Tudatos otthon
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.