Az első újjáépített Ipoly-hidat adták át kedden a Nógrád megyei Nógrádszakál-Ráróspuszta és a szlovákiai Rárós között...
Az első újjáépített Ipoly-hidat adták át kedden a Nógrád megyei Nógrádszakál-Ráróspuszta és a szlovákiai Rárós között Magyarország és Szlovákia határterületén. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára az ünnepségen kijelentette, ez a híd több, mint egy alkotás, a két ország kapcsolatának is kifejezője.
A magyar-szlovák konzorcium 7 millió eurót nyert a beruházásra uniós forrásból. A kétszer egy sávos, acélszerkezetű hidak 150 méter hosszúak, és teherautó forgalomra is alkalmasak lesznek. Az Ipoly 120 kilométeres határszakaszán valaha 47 híd kötötte össze a két ország településeit, ma csupán négy hídon lehet közlekedni. A hidak újjáépítése 350 ezer lakost érint a térségben.
Az államtitkár felidézte: 2005 októberében állapodott meg a két kormány arról, hogy az Ipoly folyó mentén is megújítják a lerombolt hidakat. Az eltelt hat év bizonyítja, hogy mennyire nehéz egy hidat megalkotni a szándéktól az átadásig - tette hozzá.
Völner Pál úgy fogalmazott: ez a híd több, mint egy alkotás, hiszen a két ország kapcsolatának is kifejezője, ami a közlekedés terén mindig kiváló volt és a jövőben is nagy fejlődés elé tekint. Mint elmondta, további Ipoly-hidakról és komáromi hídról tárgyalnak, az önkormányzatok pedig számtalan közúti összeköttetést létesítenek a következő években a határ menti együttműködési programban.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.