Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2011. szeptember. 02. 12:29

Másfél év börtön sikkasztásért egy szekszárdi ingatlanfejlesztőnek

A férfit két évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, és meg kell fizetnie 169 ezer forint bűnügyi költséget; az...

A férfit két évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, és meg kell fizetnie 169 ezer forint bűnügyi költséget; az ítélet nem jogerős, a védelem felmentésért fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

A 44 éves férfi kft.-je 2005. szeptemberben összesen 950 ezer amerikai dollárt kapott a sértettől, egy New Yorkban élő magyar férfitől, amelyet a sóskúti volt katonai ingatlanok megvásárlására kellett volna fordítania.

Az összegből azonban csak 100 ezer dollárt költött a megjelölt célra, 850 ezer dollárt más, érdekeltségeibe tartozó társaságok működésére és azok hiteleinek törlesztésére fordított. Ezzel - akkori árfolyamon számolva - 175 millió 100 ezer forint kárt okozott üzlettársának.

A per során kiderült: a vádlott és a sértett korábban már együttműködött két, Balaton-parti élelmiszer-áruház megépítésében, amelyeket szintén a sértett cége finanszírozott. Deli László ezt követően hívta fel üzlettársa figyelmét az Érd-sóskúti ingatlanokra, amelyekről azt mondta, hogy rövid időn belül nagy haszonnal továbbadható vagy fejleszthető lesz.

A laktanyát végül nem vásárolták meg; a Pest Megyei Bíróság 2009-ben arra kötelezte a vádlott kft.-jét, hogy az üggyel összefüggésben egymillió 84 ezer dollárt fizessen meg a sértett tulajdonában lévő Stissing Farm Inc.-nek.

A különösen nagy értékre elkövetett sikkasztással vádolt Deli László a bíróság előtt mindvégig tagadta felelősségét. A férfi először azt állította: a szóban forgó összeg kölcsön volt, majd azt, hogy csendestársi befektetés, konkrét cél megjelölése nélkül. Hangoztatta, hogy később a sértett többségi tulajdont kapott projektcégeiben, amelyek birtokában lévő telkek és projektek lényegesen nagyobb értéket képviseltek az átutalt összegnél, így nem érte kár üzlettársát.

A bíróság hitelt adott az amerikai állampolgárságú sértett vallomásának, mely szerint a 850 ezer dollárt a sóskúti ingatlan megszerzésére utalta át, a vádlott így a rábízott pénzzel a sajátjaként rendelkezett, ezzel elkövette a sikkasztást. A büntetés kiszabásánál a bíró enyhítő körülményként vette figyelembe a sértett felelőtlenségét, aki írásos megállapodást csak később kötött az átadott összeg felhasználásáról.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.