Az irodát kereső cégeknek manapság egyre kevésbé jut eszükbe, hogy költözzenek, ha alacsonyabb bérleti díjat akarnak...
Az irodát kereső cégeknek manapság egyre kevésbé jut eszükbe, hogy költözzenek, ha alacsonyabb bérleti díjat akarnak maguknak. Ezt jelzik azok az adatok, amelyeket az Ingatlanmenedzser rendelkezésére bocsátott a két nagy ügynökségi csoportosulás, a tíz éve alakult Budapest Research Forum (BRF) és a Real Estate Research Association (RERA). Ezek szerint az idei első negyedévben a szerződések egyharmadát tették ki a hosszabbítások, egy-két éve ez jóval alacsonyabb volt.
Mindkét csoportosulás azt jelezte, hogy még mindig erős pozícióban vannak a bérlők. A már megszerzettek és a jelöltek is. Gyakorlatilag nehéz ellenállni nekik, hiszen ők diktálnak, a tulajdonosok-bérbeadók szeretnék jelentősen csökkenteni az üres területek arányát. Van honnan javulni: idén az első három hónapban majdnem 25 százalékra szökött fel a kihasználatlansági mutató, és ez nem nagyon csökken az év végéig, hiszen még további, több, mint 200 ezer négyzetméternyi új irodát akarnak átadni a fejlesztők.
Mit lehet a bérlőknek tanácsolni? Mindenképpen nézzenek szét, még keményebben versenyeztessék az irodaházakat és növeljék a kedvezményeket. Ha bajban vannak és nem megy annyira az üzlet, nyugodtan adják albérletbe területük egy részét. Az első negyedévben területek visszaadására is több példa volt nagyobb cégek esetében is. Persze főbérlőként rendben fizessék tovább az eredeti bérleti díjat, ám eközben igyekezzenek tovább puhítani az irodaház tulajdonosát.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.