Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2010. március. 18. 16:15

Négy roma házat akartak felgyújtani az éjjel

A város romák lakta környékén csak reggel fedezték fel a támadás nyomait.

A város romák lakta környékén csak reggel fedezték fel a támadás nyomait. Az érintett házakban kisgyermekes családok élnek, a lakók otthonaikban aludtak, amikor a támadássorozat történt - írta a a Somogy Online. A helyieknek fogalmuk sincs, hogy miért támadtak rájuk.

Az elkövetési mód hasonlít a tavalyi romák ellen elkövetett támadás sorozatra. A halálos áldozatokat követelő támadásokat eleinte Molotov-koktéllal hajtották végre. Az elkövetők éjjel támadtak, és olyan házakra dobtak gyújtóbombát, amelyek a falu szélén helyezkedtek el. Itt is hasonlóak a körülmények.

Németh Zsolt, a Siófoki Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke rasszista támadásnak nevezte a történteket, a célponttá vált házakban ugyanis csak az közös, hogy romák élnek bennük. A Sonline szerint a családok rokoni kapcsolatban állnak egymással, Németh azonban úgy látja, ennek nincs jelentősége, mert a környéken minden családot közelebbi-távolabbi rokoni szálak fűznek össze.

A ckö-elnök ugyanakkor cáfolta, hogy a családok rettegnének, szerinte neki senki sem jelezte, hogy nem mer otthon aludni. Mint mondta, a városban eddig nem voltak konfliktusok a többség és a romák között, ezért mindenki döbbenten áll a történtek előtt.

A támadás éjjel három körül történt, az egyik, a Sonline-nak megszólaló lakó durranásra ébredt, de visszaaludt. A kertben hajnalban viszont befőttesüveg-szilánkokra és valamilyen fehér por nyomaira bukkant.

A megtámadottak többsége reggel észre sem vette a saját kertjében lévő, fel nem robbant molotov-koktélokat, mert mindenki ahhoz a házhoz sietett, amelyiknek a fala leégett. Az egyik asszony szerint lehetséges, hogy a támadók nem ölni, hanem csak fenyegetőzni akartak.

A többi érintett roma családban viszont úgy gondolják, azért törtek az életükre, hogy megöljék őket, és a támadásnak semmi más oka nem lehetett az etnikai indítékon kívül. A maradványokból, nyomokból és egyéb jelekből kiindulva feltételezhető, hogy amatőr támadókról van szó.

A támadók ugyanakkor kellő helyismerettel rendelkeztek, hiszen az eldugott utcákban otthonosan mozogva választották ki a célpontokat. A gyújtóbombák kezdetlegessége mellett mindenesetre az sem vall profi elkövető(k)re, hogy a négy molotov-koktélt nehezen megközelíthető utcák házaira dobták, ami adott esetben a menekülésüket is megnehezítette volna.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?