Időjárás MTI 2017. május. 05. 08:14

Figyelmeztetést adtak ki szinte az egész országra

Felhőszakadás veszélye miatt négy nyugati megye kivételével az egész országra figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A fővárosban, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.

Az ország déli és középső területein több járásra már a riasztást is kiadták. Ezeken a területeken már a következő órákban intenzív záporok, zivatarok várhatók, rövid idő alatt 25-30 milliméternél is több csapadék hullhat.

A délelőtti órákig elsősorban a Duna vonalának térségében várhatók zivatarok lokálisan nagyobb mennyiségű csapadékkal, kis méretű jéggel, erős széllel. Ezt követően az éjféli órákig több helyen is kialakulhatnak zivatarok, felhőszakadás során pedig akár 40 milliméter körüli eső is hullhat, emellett jégeső, illetve erős vagy viharos szél is előfordulhat.

Az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet 17-25 fok között alakul. Késő este 11-15 fok közé hűlhet a levegő.

Hirdetés
Címkék
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.