Délkeleten rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék hullhat hétfő délután. Kedden a sűrű, tartós köd okozhat gondokat, emiatt szinte az egész országra figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
Hétfő estig az intenzív záporokat helyenként - elsősorban a Dunától keletre - villámlás kísérheti. Intenzív zápor vagy zivatar környezetében néhol - főként az ország délkeleti megyéiben - lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadék és kisméretű jég is hullhat. Emiatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elsőfokú riasztást adott ki az érintett járásokra. A sárgával jelölt területeken több mint 25 milliméter eső eshet rövid idő alatt.
Éjjel egyre több helyen képződik köd, sűrű köd, amely kedden a déli órákra jellemzően megszűnik vagy jelentősen ritkul - írták még figyelmeztető előrejelzésükben. A köd miatt kedre két északnyugati megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést tart érvényben az OMSZ.
Kedden egyébként erősen felhős, párás idő várható, majd főként az Alföldön és az Északi-középhegység térségében szakadozik, a Dunántúlon délutántól megvastagszik a felhőzet. Kezdetben helyenként még szitálás lehet, majd késő délutántól nyugaton eső, zápor várható. Az ország nagy részén többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Kisalföldön ma az északnyugati, holnap a délkeleti szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között alakul.