2015. március. 03. 08:16 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. március. 03. 08:09 Időjárás

Nem lesz egy egyszerű nap a mai, pedig a frontok elkerülnek minket

Kedden már nem érvényesül fronthatás, a szélre érzékenyek panaszai azonban még napokig nem szűnnek. A megterhelő időszak másokat is megviselhet.

Kedden elsősorban akkor számíthat arra, hogy korábbi panaszai mérséklődnek, ha kifejezetten a hidegfrontra érzékeny. Markáns fronthatás ekkor már nem érvényesül, ha tehát emiatt volt fejfájása, az mérséklődik - jelenti a Meteoklinika orvosmeteorológiai portál.

Amennyiben azonban érzékeny a szélre, akkor továbbra is fejfájással és alvásproblémákkal küzdhet: a nyugtalan éjszaka másnap aztán a teljesítményére is rányomhatja bélyegét, éppen ezért próbáljon lefekvés előtt nyugodt körülményeket teremteni a hálószobában, illetve vegyen egy levendulás fürdőt. Napközben a fejfájása ebben az esetben is erős lehet, továbbra is borsmenta tea, illetve több folyadék, lehetőleg ásványvíz fogyasztása javasolt – az alkoholt mindenképpen kerülje!

Idegi feszültségét szintén csökkentheti levendulával, párologtasson például levendula-illóolajat a lakásban. Emellett tudatosan próbálja kerülni a stresszt, a megterhelő tevékenységeket lehetőleg halassza egy nyugalmasabb időszakra – az étrendje is álljon könnyű fogásokból, és tartalmazzon minél több zöldség- és gyümölcsfélét.

A glaukómával küzdőkre is nehéz nap vár, amennyiben ilyen problémái szoktak jelentkezni, úgy egészen kedd estig számíthat tünetei fokozódására. Próbálja minél többet pihentetni a szemét, lehetőleg ne erőltesse túl!

A közlekedés továbbra is veszélyes lesz, akinek nem muszáj, az ne keljen útra, illetve számoljon hosszabb menetidővel. Az erős, viharos széllökések hatására csökken a menetstabilitás, faágak törhetnek le, illetve ideges, ingerlékeny és figyelmetlen sofőrök is ronthatják a  közlekedési feltételeket.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.