Időjárás MTI 2015. január. 30. 08:04

Térkép: Eső és hó miatt is adtak ki mára figyelmeztetést

Viharos szél, havazás, hófúvás és a sok eső miatt is több megyére adott ki figyelmeztetéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az MTI-hez péntek reggel eljuttatott veszélyjelzés szerint Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyére a viharos szél miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy és Vas megyére a havazás miatt, Veszprém megyére a havazás és a hófúvás miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Emellett Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád, Vas, Veszprém és Zala megyére a várható jelentős mennyiségű eső miatt ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezeken a területeken a nap folyamán több mint 20 milliméternyi eső hullhat.

met.hu

Az Alföldön késő délelőttől többfelé viharossá fokozódik a szél. Ezzel együtt délelőttre a csapadék a legtöbb helyen esőbe vált át, inkább csak az Északi-középhegység vidékén lehet továbbra is kisebb havazás, havas eső. Kora délutántól először az Alpokalján és a Bakonyban, majd fokozatosan a Dunántúl többi részén is egyre inkább megint havas eső, hó hullhat. Délután a Dunántúl északnyugati megyéiben és a Bakonyban képződhet viszonylag rövid idő alatt több centiméteres, vizes hóréteg, estétől már inkább a Bakonytól keletre lévő hegyvidéki területeken eshet több centiméternyi (szintén vizes) hó. A fővárosban késő estétől valószínű újra havazás.

Délutántól a Bakonyban az északnyugatira forduló szél kisebb hófúvást okozhat.

Az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 3-11 Celsius-fok között valószínű, a 10 fok közeli hőmérséklet Baranya megye déli, valamint az Alföld déli és keleti felén lehet. Északnyugaton lesz a hidegebb, ott délután tovább csökken a hőmérséklet. Késő estére a Dunántúlon jobbára 0 fok körüli, másutt 3-8 fok közötti értékekre lehet számítani.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.