Vihar ma is lesz, de egyébként semmi dráma
Kedden a Dunántúlon lesz derűsebb idő, míg a Dunától keletre csapadékosabb, a hőmérséklet 28 fokig emelkedhet – áll az Időkép.hu előrejelzésében.
Kedden reggel elsősorban a Dunától keletre alakulhatnak ki további záporok, zivatarok, a Dunántúlon ugyanakkor már csökken a felhőzet. A déli, délnyugati szél gyenge, mérsékelt marad. 12 és 17°C között alakul a minimum-hőmérséklet.
Napközben elsősorban a Dunától keletre kell újabb záporok, zivatarok kialakulására lehet számítani, miközben a Dunántúlon már több lesz a napsütés, és csak néhol alakulhat ki csapadék. Egy-egy hevesebb zivatart keleten, északkeleten továbbra is kísérhet felhőszakadás, jégeső. A Dunántúlon megélénkül a délnyugati szél, de zivatarok idején keleten is lehetnek erős lökések. Délutánra 23 és 28°C közé melegszik a levegő.
Szerdára virradóra keleten is megszűnnek a záporok, zivatarok, kiderül az ég, ugyanakkor a Dunántúlon nyugat felől újabb felhősödés kezdődik, és reggel nyugaton, északnyugaton ismét kialakulhat eső, zápor, esetleg zivatar is, Helyenként élénk lehet a délnyugati szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 10 és 15°C között alakul.