Időjárás hvg.hu 2014. április. 29. 05:04

A napot ma hiába keresi, fogja inkább az esernyőjét

Nem lesz túl sok napsütés kedden, legfeljebb délután süthet ki rövid időre a nap. Az esernyőre viszont szükségünk lesz, felhőszakadás is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható.

Kedden már a délelőtti óráktól erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, és délután többnyire csak rövid időszakokra süthet ki a nap. Kora délutánig elszórtan, később többfelé alakul ki zápor, zivatar, néhol felhőszakadás is lehet – jelenti az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely több megyére is figyelmeztetést adott ki.

Az északias szél a Nyugat-Dunántúlon megélénkül, akár meg is erősödhet, zivatarok környezetében pedig a szél viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.