2014. április. 24. 20:43 MTI Utolsó frissítés: 2014. április. 24. 20:40 Időjárás

Figyelmeztetést adtak ki kilenc megyére péntekre

Kilenc megyére figyelmeztetést adott ki péntekre a meteorológiai szolgálat a várható felhőszakadás miatt.

Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezeken a területeken intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint az előttünk álló éjszaka elszórtan alakulhatnak ki intenzív záporok, néhol villámlás, jelentősebb mennyiségű csapadék kíséretében.

Pénteken elszórtan várhatóak zivatarok, valamivel nagyobb valószínűséggel a Dunántúlon, annak is főként a nyugati felében, illetve az ország északkeleti harmadában. Főként ezeken a területeken a zivatarokat jelentősebb mennyiségű csapadék vagy felhőszakadás, illetve szélerősödés kísérheti.

Az előrejelzés szerint pénteken a legalacsonyabb hőmérséklet 10-15, a legmagasabb hőmérséklet általában 16-21 Celsius-fok között alakul, de északkeleten 22-23 fok is lehet. A hétvégén folytatódik a változékony - meleg, szeles és esős - időjárás.

Hirdetés
Címkék
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.