2013. október. 31. 05:01 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. október. 31. 21:50 Időjárás

Vasárnaptól jócskán megváltozik az idő

Kellemes, enyhe idővel búcsúzik az október, a hétvégén csapadék nem nagyon várható és napközben akár 18 fok is lehet. Vasárnap azonban megváltozik az időjárás, hétfőtől pedig már hűvösebb időre készülhetünk.

Csütörtökön a köd feloszlása után nagyrészt napos időre számíthatunk, csak a délnyugati, déli határvidéken lehetnek erősebben felhős területek, de csapadék ott sem valószínű – írta előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Az északkeleti szél napközben főként a Tiszántúlon ismét megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 18 fok között várható. Késő estére 6, 11 fok közé hűl le a levegő.

Pénteken több lesz a felhő fölöttünk, kevesebb napsütésre számíthatunk, ám csapadék még nem várható – tette hozzá az idokep.hu meteorológiai portál. Hajnalban 3 és 10 fok, napközben 13-18 fok között alakul a hőmérséklet. Hajnalban főként keleten párássá válhat a levegő, néhol ködfoltok is képződhetnek.

Szombaton is inkább a felhőké lesz a főszerep, több helyen feltámad a déli, délnyugati szél, de számottevő csapadék még nem valószínű. Kellemesen enyhe időben lesz részünk.

Vasárnaptól várhatóan változékonyabbra fordul időjárásunk, a hét utolsó napján már többfelé számíthatunk esőre, záporokra is és többfelé erős lesz a szél is. Hétfőn átmenetileg szárazabb, de gyakran szeles és már hűvösebb időre készülhetünk.

Hirdetés