Zivatarokkal mosta el a kánikulát a hidegfront
Tíz fokkal lett hűvösebb szombatra, országszerte záporok, zivatarok frissítik fel a levegőt. Élénk szél, vasárnap pedig már derült idő várható.
Heves zivatarokkal érkezett meg a hidegfront péntek este az ország északnyugati részébe. Mosonmagyaróváron több mint 13 Celsius-fokot esett vissza a hőmérséklet a napközbeni maximumhoz viszonyítva, Sopronban és Győrben pedig 10-11 fokkal mérséklődött a meleg. Villámlás és dörgés kísérte a záport.
Szombaton napközben keleten még folytatódik a kánikula, nyugaton már visszaesik a hőmérséklet, de a Dunától keletre záporok, zivatarok frissíthetik fel a levegőt, északkeleten, keleten heves zivatarokra is számítani kell. Délután északnyugat felől felszakadozik a felhőzet. Többfelé élénk, erős lesz az északnyugati szél, a Dunántúl magasabban fekvő tájain és zivatarok környezetében viharos lökések is előfordulhatnak. Szervezetünk végre fellélegezhet, a Dunántúlon 24-28°C a Dunától keletre 28-35°C várható.
A Balaton vize szombat reggel átlagosan 26,5°C-os volt.
Vasárnap reggel még a Dunától keletre fordulhatnak elő záporok, zivatarok, miközben a Dunántúlon már többfelé derült időre ébredhetünk. Az északias szél még többfelé élénk lehet. Felfrissül a levegő, hajnalban 12 és 17°C közé csökken a hőmérséklet. Délután mindenhol felszakadozik a felhőzet, a napsütésé lesz ismét a főszerep, csapadék már sehol várható. Helyenként még élénk lehet az északi-északnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 25 és 30°C között alakul.
Hogyan hat ez ránk?
Szombaton az ország nagy részén már hidegfront alakítja időjárásunkat, de keleten még folytatódik a kánikula. Az erős időjárás-változás is megterheli a szervezetet: keringési problémák, vérnyomás-ingadozás, erős fejfájás, görcsös panaszok jelentkezhetnek, nő az infarktusveszély. Az erős front beindíthatja a szülést a kismamáknál. Ugyanakkor megszűnnek az alvászavarok. Keleten a fülledt idő miatt légzési nehézségek, zivatarok környezetében asztmás panaszok léphetnek föl.
Közlekedésmeteorológia: óvatosan a szél miatt
Szombaton országszerte számítani kell záporoktól, zivataroktól nedves, vizes útszakaszokra. Zivatarok környezetében hirtelen lecsökkenhet a látástávolság. Az erős, viharos északi-északnyugati széllökések elsősorban a Dunántúlon, a középső országrészben és zivatarok környezetében csökkenthetik jelentősen a járművek menetstabilitását. Keleten még folytatódik a kánikula, ezért gyermekeinket, házi kedvenceinket semmiképp sem hagyjuk a napon álló zárt járművekben.
Még részletesebb előrejelzés, vízhőmérséklet és pollenjelentés itt!