Alighanem minden idők eddigi leggazdagabb valós programkínálatú Design Hete zárult az idén. A 13 éves eseményen a sok visszatérő helyszín és program ellenére a kínálatnak legalább a fele újdonság volt. Ha köznyelvvé nem is vált a design Magyarországon, elegen használják ahhoz, hogy a tíznapos rendezvénysorozatnak stabil kiállítógárdája és megbízható közönsége legyen. Nem kihívás megtölteni a programfüzetet, a színvonalat tartani azonban az. A Design Hét termék, amelyet ugyanúgy meg kell újítani, mint a mosószert. Új bioformula kell, jobb fehérítő hatás. A Design Hét új résztvevők keresésével, a visszatérők rotálásával frissít folyamatosan, leghatékonyabb eszköze a tematizálás, ami az idén kimondottan jól sikerült.
A Design Anatomy címadó tematika alá szervezett programok nem voltak sem üresek, sem erőltetettek. A szlogen szépen átformálta a designtúrák eddigi ütemét is, számtalan megközelítést és asszociációt, átjárást tett lehetővé. Az érzékek révén egy szálra fűződött a Rózsavölgyi csokoládémanufaktúra, a Vakok Intézete, a Zeneakadémia, sőt valódi illatesztétával is találkozhattunk. Ebben a tematikában találta meg végre a helyét a BME ergonómiai tanszéke is, amely az elmúlt években csak mellékszereplőnek tűnt a rendezvényen. A Hello Wood a tavalyi Design Hétre időzítette közösségi műhelyének megnyitását, a Design Hét első napjaiban tartottak workshopot a Download Designnal közösen. Meglepő intenzitást mutatott a Bútorszövetség: idén Wood Like – újratöltve címmel a Mono Fashionban tartott kreatív barkácsolást, és még egy nagyívű konferenciára is futotta.
Az Iparművészeti Múzeum az idén a design világtengelyének tűnt, annyi helyen bukkant föl a programfüzetben. Jó ideje szinte minden évben ez az intézmény fogadja be a Formatervezési Nívódíj kiállítását, és a Design Hét vezérbemutatójának is többször adott már otthont. A múzeum élelmesen hajrázik a felújítás előtti zárás előtt. A nyáron nyitott, jól fölvezetett és ügyesen mozgatott Bringológia kiállításra a Design Hét idejére is jutott néhány értelmes program, de néhány új aspektussal a sokkal régebbi Színekre hangolva tárlatot is sikerült visszahelyezni a köztudatba. A Nívódíj-kiállításról idén sem tudunk semmi biztatót mondani, ezt láthatóan továbbra is nehezebb összeállítani, mint a Design Hét programját. Ez alkalommal a Központi Értékek – Közös Örökségünk a Közép-Európai Kortárs Designban kimerítő címet kapta, de nem csak a hosszú elnevezés miatt látjuk benne a Design Héttel korábban rövid kényszerházasságban élő MEED (Meeting of European and Eastern European Designers) remake-jét. Kétségtelen, hogy a Központi Értékek szókapcsolat hangsúlyosan rámutat az összefüggésekre, ám a közép-európaiság szellemi örökségének ilyen kutatása nem új terület, és ez az amúgy remek tárgyválogatásra is rányomja a bélyegét: a kiállítás nem igazán friss. Nem használ az összképnek a Studio Nomad installációja sem, hiába értjük, hogy ez az építési hangulatot sugárzó anyaghasználat az elkövetkező felújítást előlegezi meg, a költséghatékonyságnál van egy alsó határ, amit a jelek szerint nem lehet következmények nélkül átlépni.
A Design Hét gyakran hangoztatott hivatalos célja persze nem az önfeledt szórakoztatás, hanem az, hogy felhívja a figyelmet a design gazdasági jelentőségére. Nem tudni, kinek az ötlete volt, hogy a Tilos Rádiót is bevonja a médiatámogatók körébe, jövőre ezt a „hibát” valószínűleg nem fogják elkövetni. A Design Hét projektvezetőjével folytatott stúdióbeszélgetésen itt fölmerült, hogy milyen gazdasági jelentősége van a designnak egy olyan korrupt gazdasági közegben és támogatási rendszerben, mint amilyen ma Magyarországon van. Kínos helyzetek ezek, és sajnos a kincstári válasz az egyik leggyorsabban amortizálódó termék: többnyire már a kimondása előtt elveszíti az értékét. Osvárt Juditnak, a Design Hét projektvezetőjének úgy tűnik, nem volt sok választása. Az „Állami és vállalati szerepvállalás a kreatív ipar fejlesztésében” konferenciára hivatkozott, ahol majd „állami szerepvállalók és politikusok mindent elmondanak erről”. Nos, ha tanultunk valamit az utóbbi időben, az az, hogy ne arra figyeljünk, amit mondanak, hanem arra, amit tesznek. A designnal kapcsolatos kormányzati gondolkodást semmi sem szemlélteti jobban, mint a Design Terminál hajdani székhelye az Erzsébet téren. Egy műemléképületben megvalósított, nem kis részben közpénzből kistafírozott vendéglátóipari komplexum exluzív étteremmel, trendi borbárral és retrókocsmával – mindez a magyar designstratégia zászlaja alatt valósult meg, a Terminál stábja ehhez asszisztált. A Design Terminál – a hajdani kiemelt költségvetésű kormányzati intézmény – jelenleg egy kapucsengő valahol a Kálvin téren, küldetését rekordidő alatt teljesítette. 2013 novemberében Navracsics Tibor akkori miniszterelnök-helyettes a következőket mondta: „A Design Terminál mindenkori küldetése felmutatni, hogy milyen Magyarországot szeretnénk: kreatív, innovatív, a tehetséget felkaroló országot.” És valóban, a Terminál eddigi működésében és sorsában azt a Magyarországot látjuk, amit szeretnének.
Tóta József
Megjelent a Műértő 2016. novemberi lapszámában
