A szülők túlzott bevonódásának egyik legnagyobb veszélye a felcserélődő szerepek csapdája, amikor a szülő a saját be nem teljesített céljait és vágyait a gyermek karrierjén keresztül szeretné átélni, amit a fiatal túlzott nyomásként élhet meg. A túlzott szülői bevonódás szintjei egy kontinuum mentén helyezhetőek el, attól függően, hogy a nyomásgyakorló viselkedés milyen mértéket ölt:

• Normál támogatás: A szülő büszkeséget és elégedettséget él át, amikor támogatja gyermeke fejlődését. Noha a szülők anyagilag és szociálisan is profitálhatnak a gyermek sikeréből, mégsem ez az elsődleges cél. Áldozatot hoznak a gyermekükért, de ennek a mértéke észszerű.

• Rizikós áldozatvállalás: A szülő nehezen képes elválasztani a saját siker iránti vágyát a gyermek jelenlegi fejlődési szükségleteitől és céljaitól. Éreztet egyfajta határozott elvárást a gyermek teljesítményét illetően. A szülő a gyermekéért képes pluszmunkát vállalni, vagy közelebb költözni az edzés helyszínéhez. Egyfajta tagadó racionalizáció érhető tetten nála, ha a gyermek teljesítményéről esik szó – „Ő ragaszkodik a heti nyolc edzéshez, mit tehetnék ez ellen, ha imádja a sportot?” –, ami egyfajta védekezési mechanizmusként is szolgál. Az áldozathozatalt már nemcsak elvárja, hanem meg is követeli önmagától.

• Tárgyiasulás: Ezen a szinten a szülőnek már nehézséget okoz, hogy elválassza a saját céljait a gyermekéitől. Bár a legjobbat akarja neki a sportkarrier által, nem észleli, hogy a gyermekének mást jelent a sport, más céljai is lehetnek (vagy elnyomja őket). A sportoló egyre inkább tárgyiasul, kialakul az egydimenziós sportolói személyiség, csak a sport tölti ki az életét, a többi terület kiüresedik. A baráti kör és a társas kapcsolatok háttérbe szorulnak, emiatt az érzelmi élet is sivárrá válik. A kockázatos helyzeteket a felnőttek racionalizálják, és időszakonként arra kényszerítik a gyereket, hogy olyan állapotban is eddzen, ami számára káros (betegen, sérülten).

• Potenciális kihasználás vagy abúzus: A szülő annyira szeretné gyermeke sikerét, hogy már nem képes látni gyermeke eltérő céljait. A sportkarrier túlzott akarása miatt a sportolót tárgyiasítja és kihasználja a saját célja érdekében. Ezért képes rövid vagy hosszabb távon fizikailag vagy érzelmileg károsítani a gyermeket. Sok esetben viszont kívülről úgy tűnhet, mintha a felnőtt teljesen ráhangolódna a sportolóra. Legszélsőségesebb esetben (abúzus) akár élethosszig tartó érzelmi vagy fizikai károkozás is történhet.

Bár a szélsőséges szülői bevonódás (abúzus) lehetősége egyszerre tűnik távolinak és rémisztőnek, napjainkban sajnos egyre gyakoribb. Andre Agassi például önéletrajzi könyvében nyíltan írt apjáról, aki tankönyvi példája a saját álmait gyermekén keresztül megvalósító szülőnek. De a híres francia teniszezőnő, Mary Pierce apja szintén a legszélsőségesebb módon viszonyult élsportoló lányához, aki részben a tőle való félelmében sem mert kilépni a teniszből.

Sportpszichológia

HVG Könyvek

Ezek a példák nem napjaink történetei, hiszen még mindig sok sportolói bántalmazás marad láthatatlan, legyen szó szülő vagy edző nyomásgyakorlásáról. Éppen ezért a gyermekvédelemnek egyre inkább kiemelt szerepet kell kapnia a sportban. Néhány szövetség, akadémia és egyesület már kialakított gyermekvédelmi protokollt és jelzőrendszert, ami remélhetőleg minden sportágban követendő példává válik. A gyermekvédelmi jelzőrendszer ugyanakkor a sportszakmai oldalnak is üzenet, hiszen a határátlépés onnan is megtörténhet.

A fenti cikk Kovács Krisztina és Gyömbér Noémi Sportpszichológia című könyvének szerkesztett részlete. A sportszakpszichológusok kötetükben bemutatják a kiemelkedő teljesítményhez szükséges tényezőket, köztük azokat, amelyekre maguknak a sportolóknak nincs befolyásuk. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.