Préd 1,1 A Prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei: 2 Igen nagy hiábavalóság – mondja a Prédikátor –, igen nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! 3 Mi haszna van az embernek minden fáradozásából, ha fáradozik a nap alatt? 4 Nemzedékek jönnek, nemzedékek mennek, de a föld örökké ugyanaz marad. 5 Fölkel a nap, és lemegy a nap, siet vissza arra a helyre, ahol majd újból fölkel. 6 A szél fúj délre, majd északnak fordul, körbefordul a szél járása, és visszatér oda, ahonnan elindult. 7 Minden folyó a tengerbe ömlik, és a tenger mégsem telik meg, pedig ugyanoda folynak a folyók, újra meg újra oda folynak. 8 Minden dolog fárasztó, el sem tudja mondani az ember. Szemünk nem győz eleget nézni, fülünk nem tud eleget hallani. 9 Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt. 10 Ha van is olyan dolog, amiről azt mondják, hogy új, az is megvolt már régen, megvolt már jóval előttünk. 11 Nem emlékszünk az elmúltakra, de ami ezután következik, arra sem fognak emlékezni, akik majd azután lesznek. (A Prédikátor könyve 1. fejezet 1–11. vers)

Tóth László: A Prédikátor könyve egy ószövetségi bölcseleti mű. Ezt a könyvet sokáig Salamonnak, a bölcsességéről is méltán híres királynak tulajdonították. Az újkori bibliakritika azonban már valószínűsíti, hogy a könyv anyagát összegyűjtő személy csupán a bölcs király emlékezete előtt akart tisztelegni, így került bele Salamon A Prédikátor könyvébe. Miközben olvastam, arra gondoltam, hogy ha ilyen szomszédom lenne, mint ő, akkor igyekeznék elkerülni, olyankor hazaosonni, amikor nincs kint az udvaron. El szeretném kerülni, hogy ne mondogassa nekem egyfolytában ezeket a dolgokat. Lehoz vele az életről!

Feldmár András: A Prédikátornál az egyik legfontosabb szó a hiábavalóság. Gondolkodhatunk úgy, hogy mindannyian, akik megszülettünk, meg fogunk halni. Akármit csinálunk, nincs kiút, minden hiábavaló, nem lehet megmenekülni. Szerintem ez egy nagyon zen írás a Bibliában. Minden hiábavaló, vagyis nem kell erőlködni. Van benne jó hír is. Hagyjuk abba az erőlködést, mert tök mindegy, mit csinálunk!

TL: Valóban, ezt legalább kétféle hangsúllyal lehet olvasni. Szomorúan, csüggedten, beletörődve: minden hiábavaló. Vagy örömmel, ujjongva, lelkesedve, mint aki a legjobb hírt közli: minden hiábavaló! Van is egy karikatúra, ami rímel erre. Egy kis alak bandukol letörten, és azt mondja: senki le sem szar. A másik képen ugyanez az alak örömében majd kiugrik a bőréből, és azt mondja: senki le sem szar! Ugyanaz a rossz, ami a jó. De a pozitív olvasata – az, amikor örülni tudsz neki – szabadságot ad.

FA: Igen, szabad vagy! Ha lennének olyan dolgok, amiket jobb csinálni, mint más dolgokat, akkor mindenki azt csinálná, ami jobb. A szabadságunk onnan jön, hogy tök mindegy, mit csinálunk, úgyis megdöglünk. Az adja a szabadságot, hogy minden hiábavaló. Arra is jó, hogy ne legyen ambícióm. Nem kell erőlködni, mert úgyis hiábavaló. Az ambíció tulajdonképpen bűn. Egy szent nem lehet szent, ha szent akar lenni. Csak véletlenül lehet szentté válni. T. S. Eliot Gyilkosság a székesegyházban című színdarabjában egy püspök azt tervezi, hogy megöleti magát, hogy utána majd szentté avassák. De, amikor éppen megölik, és haldoklik, rájön, hogy elcseszte az egészet, mert ambíciója volt. Márpedig akinek ambíciója van, az nem lehet szent. Ez nagyon jó példa arra, hogy adjuk fel minden ambíciónkat.

TL: Ennek értelmében most gondolhatunk arra is, amit éppen csinálunk. Akarunk írni egy könyvet, meg fog jelenni, szép borítót készítenek hozzá, a könyvesboltban meg lehet vásárolni. Emberek megveszik, ajándékba adják egymásnak, elolvassák… Például ennek sincs semmi értelme? Ambíciónk is van – nekem biztosan. Szeretném, ha tényleg sikerülne, meg tudnánk csinálni együtt ezt a dolgot!

FA: Teljesen haszontalan és hiábavaló! Gyakran viszont azt mondja a Prédikátor, hogy érezzük jól magunkat! Úgy érzem, benne van a szavaiban az is, hogy úgy lehet halleluját énekelni, ha élvezzük azt, ami van.

TL: Elég sok olyan emberrel beszélgettem, akik nagyon hasonlókat mondtak, mint a Prédikátor: minden hiábavalóság. Egy kicsit máshogy úgy is mondhatjuk, hogy semminek nincs semmi értelme. Ám ők ettől egyáltalán nem szabadultak fel, nem könnyebbültek meg, inkább úgy tűntek, mintha egy mázsás teher lenne a vállukon. Mintha meg kellene találniuk, hogy mi az értelme az életnek, a létnek – mert ha az nincs, akkor letörtek, szomorúak. Teljesen értem és érzem, mennyire lehet örülni annak, hogy minden hiábavaló, de nem sok embert ismerek, aki tud is ennek örülni. A legtöbben inkább valamiféle értelmet vagy célt keresnek.

FA: Szerintem ez a Biblia legfelszabadítóbb fejezete. Azok, akik lehangolónak gondolják, szerintem nem gondolták végig. Ez a legjobb hír: semminek nincs értelme. Mert akkor szabad vagyok, szabadon legyárthatom a saját értelmemet. Ha én valamilyen értelembe beleszülettem, akkor azt kell csinálnom, aminek értelme van. Engem is, biztosan téged is, sokáig ezzel hipnotizáltak a szüleink, hogy vannak hasznos és haszontalan dolgok. Magyarul: a haszontalanban benne van az is, hogy az valami nem jó dolog. Szerintem például a művészet haszontalan. Ha mérnök lennék, akkor hasznos lennék, de ha festőművész, akkor haszontalan. A művészet definíciója az, hogy haszontalan. Dylan Thomas egy karácsonyi versében („A Child’s Christmas in Wales”) azt írja, hogy voltak a hasznos ajándékok és a haszontalan ajándékok. Hasznos ajándék a kis kalapács és a fűrész, haszontalan meg például a színes ceruza, festék és papír. Ő nagyon utálta a hasznos ajándékokat.

HVG Könyvek

TL: Az jutott erről az eszembe, hogy ha elfogadod és megengeded ezt a haszontalanságot, az egyfajta szeretetteljes odafordulás a lét felé. A hasznosságban ellenben van valami kegyetlenség: nem engedi meg, hogy csak legyél. Egy ostor a kézben, amivel hajtanak, hogy nem vagy hasznos, mikor leszel már az.

FA: Ha lenne értelme a dolgoknak, és tényleg hasznosnak kellene lennem – ahogy a szüleim és a tanáraim ezt meghatározták –, akkor tulajdonképpen rabszolgaként növök fel. Te is így mondtad, ostor ez, és rabszolgaság. A haszontalanság adja meg a szabadságomat, az a kiút a rabszolgaságból.

A fenti cikk Feldmár András és Tóth László Nem Szentírás! című kötetének szerkesztett részlete. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.