A rovarkutató Anne Sverdrup-Thygeson egy szélsőséges példán keresztül mutatja be, miként viszonyul az ember a természethez és a fajok sokféleségéhez. Részlet Az élet szövete című könyvből.
Néhány éve Dublinban jártam egy konferencián. A beporzásról és a maláriaszúnyogról szóló előadások között megtaláltam az alkalmat, hogy ellátogassak a város természettudományi múzeumába, a National Museum of Irelandbe. Imádom a múzeumokat, és itt rendkívül sok érdekességet láttam. Például Darwin által gyűjtött rovarokat, valamint egy óriásszarvas csontvázát, amelynek agancsa szélesebb volt, mint az én magasságom – egy kihalt faj szomorú emlékét. Kiállították több száz tengeri gerinctelen állat elképesztően finom üvegmodelljét, amelyeket két Blaschka nevű német üvegművész, apa és fia készített a 18. században.
Amitől azonban tényleg a hideg futkosott a hátamon, az egy kitömött orrszarvú volt. Egy szarv nélküli orrszarvú. A szarvak helyén a sötét bőrön csak két lyuk látszott, így belül a durva, sárgásfehér gyapjúvásznat láttam. A megcsonkított állat mellett egy tábla állt. A múzeum elnézést kért az orrszarvú kinézetéért, és elmagyarázta, hogy az állat szarvait lopásveszély miatt távolították el.
Egy közkeletű, bár teljesen téves elképzelés szerint az állat szarva porrá őrölve gyógyító tulajdonságokkal rendelkezik – noha a szarv ugyanabból a kreatinból áll, mint a körmünk. Világszerte folyik a szarvak illegális kereskedelme, és e piac szereplői gátlástalanok: számukra hétköznapi tevékenység az orvvadászat, a múzeumi kiállítások kirablása és a kiterjedt csempészet. Úgy látszik, sem az eladók, sem a vevők nem törődnek azzal, hogy a termék egy olyan fajtól származik, amely lassan örökre eltűnik a föld színéről.
Mindannyian a természet szövetének részei vagyunk
Talán ez is egy szélsőséges példa arra, miként viszonyul az ember a természethez és a fajok sokféleségéhez. A természetet sokan – akár tudattalanul – valamiféle távoli, nem befolyásolható erőforráskészletnek tekintik, ha egyáltalán gondolnak rá. Olyan helynek, amely elkülönül tőlünk, emberektől, a kényelmes életünktől és hétköznapjainktól – egy szolgáltatóközpontnak, ahonnan korlátlanul meríthetünk erőforrásokat, és amelytől minden további nélkül tetszés szerinti kínálatot várhatunk el –, ám amely máskülönben nem igazán érint bennünket.
Pedig ez nem így van. Mindannyian a természet szövetének részei vagyunk, sokkal erősebben szőttek bele minket, mint gondolnánk. A természet és a temérdek apró és kevéssé látható organizmus tart életben bennünket még a mai modern városokban is. A bolygó hemzseg a fajoktól. Mára nagyjából másfél milliónak adtunk nevet, de tudjuk, hogy jóval többen vannak – feltételezések szerint összesen mintegy 10 millióan (ha pedig a mikroorganizmusokat is beleszámítjuk, ennél is többen).
A Földön ma élő fajok többsége sokkal kisebb az orrszarvúnál, és nem is találkozhatunk velük, mivel a szemünk elől rejtve, lenn a föld sötétjében élik az életüket. A halott fák szövetei között. A tenger sós vizében úszva. Mégis e névtelen szervezetek tömkelegének köszönhetjük, hogy élünk. Már jóval az előtt munkába fogtak, hogy az első ember két lábra állt, és a tevékenységüket magától értetődőnek tartjuk.
Sokáig néztem a dublini múzeum megcsonkított, szarv nélküli orrszarvúját. Dühöt és szomorúságot éreztem. A tábla alján egy mondat arról tájékoztatott, hogy az állat szarvát hamarosan műanyag másolattal fogják pótolni. Pedig talán úgy kellene hagyni az orrszarvút, hogy elgondolkodtató jelképként emlékeztessen arra: hiába vagyunk intelligens lények, nem tanulunk a hibáinkból, és nem tudunk tekintettel lenni más fajokra, még azokra sem, amelyeket a kihalás fenyeget. Ha meg akarjuk őrizni létünk alapját, változtatnunk kell az életmódunkon.
A fenti cikk Az élet szövete című könyv szerkesztett részlete. A kötetben Anne Sverdrup-Thygeson kutató magával ragadó módon mutatja be, hogy nyüzsgő sokféleségével miként járul hozzá a természet jólétünkhöz és jóllétünkhöz. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.