A legtöbb új vállalkozás és a legtöbb vállalkozó kudarcot vall. Még ha valakinek sikerül is, alaposan megszenvedi a dolgot. Az a bátor, jókedvű fickó, akinek támad egy ötlete, és elhatározza, hogy piacra viszi, előbb-utóbb beleőszül a tapasztalatba, a verseny kíméletlenségébe, a befektetők lekezelő bizalmatlanságába és az alkalmazottak árulásaiba.

Paul Graham, a Szilícium-völgy egyik legsikeresebb vállalkozói inkubátorprogramjának, az Y Combinatornak alapítója szerint a legtöbb kezdő vállalkozás kudarcának az az oka, hogy elveszítik a hitüket. Újabb befektető utasítja el őket. Újabb ügyfél veszíti el az érdeklődését. A szőröző banki ügyintézők ismét visszadobnak egy csekket. Ha a vállalati szellem elég ép, az ilyen nehézségek egyenként kezelhetők, ha azonban megroppan, vele együtt a remény is szertefoszlik. „Az, akinek valahogy sikerül életben maradnia – fogalmaz Graham –, meggazdagszik.”

Ma mégis jobban istenítjük a vállalkozói létet, és jobban vágyunk rá, mint valaha. Daniel Kahneman pszichológus erre azt mondaná, hogy a startuphub-, a startupközösség-jelenség, vagyis a londoni Hoxton tér vagy a Palo Altó-i Egyetem sugárút zsúfolt kávézói a WYSIATI: What You See Is All There Is (Azt kapod, amit látsz) vakfoltját idézik elő. Ha ugyanis csupa olyan ember vesz körül, akik mind ugyanazt csinálják, amit mi (néhányan sikeresen, de mindannyian jó adag fontoskodással), akkor hajlamosak vagyunk nem tudomást venni a ránk váró kockázatokról. Valósággal beleszédülünk a dollármilliárdos „kilépésekről”, vagyis a techóriások felvásárlásairól szóló történetekbe, és mielőtt észbe kapnánk, már nem is aggaszt, hogy drága hitelkártyával vesszük a drága kávét egy olyan megbeszéléshez, amely talán nem is vezet sehová. Kahneman szerint:

A túlzott optimizmust támogató érzelmi, kognitív és szociális tényezők keveréke olyan mámorító koktél, amely olykor arra indítja az embereket, hogy olyan kockázatokat is felvállaljanak, amelyeket az esélyek ismeretében elkerülnének. Nincs bizonyítékunk arra, hogy gazdasági téren a kockázatot vállalók kifejezetten szeretnének nagy tétekben kockáztatni – egyszerűen csak kevésbé vannak tudatában a kockázatnak, mint a félénkebb emberek.

Ha volna egy csöpp őszinteség is azokban, akik a vállalkozást tanítják és reklámozzák, letépnék az irodájuk faláról a lelkesítő idézeteket, és olyan emberek képét akasztanák ki helyettük, akik leforrázva állnak a bankautomata előtt. Pólókat osztogatnának a következő szlogennel: „Fejlesztettél egy ételfutár-alkalmazást, hogy megváltoztasd a világot – és ez a tetves kilakoltatási végzés lett a jutalmad.” Ez ugyanis sokkal inkább tükrözné a vállalkozói kockázatvállalás valódi nagyságát.

Ám nem teszik, mivel ezen a téren komoly ellenerők dolgoznak. A vállalkozás ugyanis fontos lélektani szükségletet elégíthet ki. Sikeres vállalkozónak lenni bármilyen gazdasági környezetben hősies teljesítménynek számít. A vállalkozás kiutat jelent az alkalmazotti világból: a mások által irányított feladat- és jutalomelosztási rendszerből átléphetünk abba, amit magunk irányítunk. Itt mi határozhatjuk meg, hogyan és min dolgozzunk, és hogyan osztozzunk a munka jutalmán. Ha öltöny helyett szívesebben hordunk atlétát, fenébe kívánjuk az értekezleteket, és inkább a strandról, Skype-on keresztül intézzük az ügyeket. Ha pedig egy hétvégi hajnalon mégis kirángatnak az ágyból, vagy péntek éjjel az utolsó járattal repülünk hazafelé, legalább tudjuk, hogy magunkért tesszük, nem valaki más szeszélyéből.

hvgkonyvek.hu

A vállalkozás azonban annak a még nagyobb élvezetnek a lehetőségét is megcsillantja, hogy olyan munkát végezhetünk, amit mások alkalmazottjaként nem. Újíthatunk, szembeszállhatunk a bevett szokásokkal, és kibontakoztathatjuk a képességeinket. Ha kutatóorvosként tudjuk, hogy egy új gyógyszer emberek ezrein segíthet, de üzletileg nem éri meg a gyógyszergyártó cégnek, ahol dolgozunk, a vállalkozás jelentheti a megoldást. Ha séfként húzzuk az igát valahol, de olyan fogások elkészítésére vágyunk, amelyek egyelőre csak a képzeletünkben léteznek, az álmunkat befektetők keresésével és saját éttermünk megnyitásával válthatjuk valóra. Ha fiatal zenészként minél nagyobb nyilvánosságot szeretnénk elérni, készíthetünk lemezt, és magunk terjeszthetjük.

A vállalkozás igen hatásos módszer arra, hogy életünket céljaink beteljesítésének szolgálatába állítsuk, és ez a fantasztikus lehetőség általában rózsaszínben láttatja a kockázatokat. Az üzleti életet gyakran tévesen tekintjük észszerű folyamatok láncolatának. A vállalkozásban az érzelmek a megfelelő helyre kerülnek. Mielőtt belevetnénk magunkat a mély vízbe, hadd egészítsem ki még valamivel a vállalkozói gondolkodásmódról alkotott képünket.

Daniel Kahneman amikor azt írta, hogy az optimizmus veszélyes dolog a vállalkozók számára, hozzátette: akkor a legveszélyesebb, amikor a vállalkozás beindításáról kell dönteni. Ha már beindult, az optimisták általában jobban teljesítenek a pesszimistáknál: „A sikerbe vetett hitük olyan pozitív hangulatot teremt, amelynek segítségével erőforrásokat szereznek másoktól, javítják alkalmazottjaik hangulatát és növelik az érvényesülés esélyeit. Amikor cselekedni kell, az optimizmus jól jöhet – még akkor is, ha enyhén téves elképzeléseken alapul.”

Vállalkozóként gondolkodni azt jelenti, hogy az optimizmus és az elkeseredés között haladunk egy rögös ösvényen. Az optimizmust az önmegvalósítás lehetőségének izgalma váltja ki, hogy sikeres céget indíthatunk és irányíthatunk; a kétségbeesést az ezzel járó nehézségek és az úton heverő holttestek idézik elő. Sokan szeretnének elindulni ezen az ösvényen; nekik szánjuk könyvünket útmutatóul.

A fenti cikk Philip Delves Broughton Hogyan gondolkodjunk vállalkozóként? című könyvének szerkesztett részlete. Mit tanulhatunk ismert üzletemberek elszántságából, sikereiből és bukásaiból? Philip Delves Broughton gazdasági újságíró könyvében tanulmányozza a vállalkozói szellem sajátosságait, a siker ismérveit, mint az új szemléletmód kialakítására irányuló törekvéseket, a határtalan kreativitást és a szenvedélyes elkötelezettséget.