Még a legunalmasabb utcán is elképesztően sok rétegét láthatjuk az életnek, és ha megtanuljuk, hogyan vegyük észre és értelmezzük ezeket, csodás élményekben lehet részünk. Georges Perec Species of Spaces (Mi hol él?) című művében gyönyörűen mutatja be az utcai szemlélődés „átlagalattiságát”. Leír minden apró részletet, amellyel csak találkozik, elidőzik, és elmélkedik azon, hogy az egyes dolgok miért és hogyan váltak olyanná, amilyenné. A szerző elismeri, hogy közvetlen környezetünk ilyen aprólékos megfigyelése gyakorlást igényel, de mondanivalójának lényege egyszerű: jelen kell lennünk a pillanatban ahhoz, hogy értékelni tudjuk.

Idézzük fel magunkban Tokió híres kereszteződését, a neonfényekben fürdő Sibuját; az éles fényeket és sötét foltokat Manhattan négyzetrácsos utcahálózatán; Róma gondosan ápolt passeggiatájának esti fényeit; a poros testek felvillanyozó tolongását São Paulóban; a Miami utcáin suhanó, kigyúrt görkorcsolyázókat; az ebédidőt kísérő zsibongást Isztambul felkapott negyedében, Beyoğluban. Még ha nem is jártunk ezekben a városokban, vélhetően csupán a leírás alapján is el tudjuk képzelni a látványt, hiszen számtalan ehhez hasonló képet és filmjelenetet ismerünk. Ha a valaha látott legélénkebb utcaképre gondolunk, könnyen lehet, hogy idealisztikus, filmszerű, művészi képek elevenednek meg előttünk, és nem a saját, megélt valóságunk. Előbbieknek is megvan a maguk valóságalapja, de mégiscsak műviek.

Ennél zsigeribb élményt ad, ha ténylegesen végigsétálunk ezeken az utcákon; olyan tapasztalatot, amelyet nem lehet megörökíteni. Trenírozzuk megfigyelőképességünket: lássunk, figyeljünk, szaglásszunk tudatosabban, hogy teljesebben átélhessük az élményeinket. Ha végigsétálunk egy utcán, az sokkal többről szól, mint csupán arról, hogy eljutunk A pontból B-be. Menjünk végig az egyik utcán, akármelyiken, és figyeljük meg a környezetet – de egyszerre csak az egyik érzékszervünkkel.

Legyünk kíváncsiak

Ha a londoni lakásom környékén sétálok, sült csirke illatát érzem. Meg annak az embernek az izzadságszagát, aki előttem megy. A hentesnél megcsap a belsőségek szaga. Az aluljáróban pisiszag van. Cigi- és fűszagot is érzek. A gyógyszertár légkondijából kiáramló vegyszerszag összekeveredik a kipufogógázok bűzével. A munkába siető férfiakon és nőkön émelyítő parfümillatot érzek, van köztük olcsó és drága is.

Hallom, ahogy két barát felállít egy piaci standot. Úgy tűnik, az egyik tanítja épp a másikat. Vajon ez az első napja a pult mögött? Vajon mit ért ebből az egészből? Vajon olyan lesz a munka, amilyennek elképzelte? Hallom, ahogy egy drogos minden járókelőnek odarikoltja, hogy „Csak egy kis aprót, szivi”. Be van lőve, a hangja őrjöngő, riadt és kétségbeesett. Hallom, ahogy iskolások hangosan és minden gátlás nélkül a szexről csevegnek. Hallok kelet-londoni és kelet-európai akcentust is. Popot meg rapet hallok pár pillanatra kiszűrődni az elhaladó autókból. Hallom, ahogy egy türelmetlen anya leszidja a kisgyerekét, és hallok kisbabákat sírni. Telefonáló embereket hallok mindenütt.

Az utcasarkon látom a tegnap éjjelről ott maradt hányásfoltot. Látok egy buszmegállót, ahol a megszokottnál jóval többen várakoznak, és ahol mindenki dühösnek tűnik. Látom, hogy egy régi, ócska boltot bezártak, és egy újat épp most festenek ki – a szomorú vég és a reményteli kezdet egymás tőszomszédságában. Látok egy betört autóablakot. Látok pár öregembert egy asztal körül ülve villásreggelizni. Látok egy embert, aki egyszerre hat különféle kutyát sétáltat. Úgy tűnik, a kutyák félénken méregetik egymást: vajon a kutyák félénkek lesznek idegen kutyák társaságában?

Mindezt alig ötpercnyi séta megfigyelése alapján írtam példaként egy jelentéktelen utcán sétálva. Így vagy úgy, de valamennyi érzékszervi élmény táplálja a lelket már pusztán azáltal, hogy befogadjuk. Amint nyitottá válunk ezekre a hétköznapi ingerekre, és tudatosan odafigyelünk rájuk, elkezdjük meglátni a rendkívüliségüket, és máris sokkal több értéket találunk a mindennapokban. Nem kell (és az ép eszünk megóvása érdekében nem is tanácsos) mindig, minden utcán minden apró részletet észrevenni. Mégis, ha tudatossá válunk, nemcsak a szemünk nyílik ki a minket körülvevő világra, hanem a testünk és az elménk is. Így a gondolataink és az érzéseink mind azzal a környezettel lesznek majd elfoglalva, ahol éppen vagyunk, és a hely beszippant, a részesei leszünk, és eggyé válunk vele.

A fenti cikk Hugo Macdonald Hogyan hozzuk ki a legtöbbet a nagyvárosi életből? című könyvének szerkesztett részlete. A kötet nem tankönyv vagy útikalauz, sokkal inkább egyfajta kézikönyv. Az építészettel és urbanisztikával foglalkozó újságíró, Hugo Macdonald nemcsak abban segít, hogyan küzdjünk meg a nagyvárosi lét kihívásaival, de abban is, hogy miként tehetjük élhetőbbé a várost.