2015 júliusában egy fiatal afroamerikai nő, Sandra Bland elindult chicagói otthonából egy Houstontól egyórányira található texasi kisvárosba. Állásinterjúra ment egykori alma materébe, a Prairie View A&M Egyetemre, ahol alig néhány évvel korábban szerzett diplomát. A magas termetű Sandra minden értelemben feltűnő jelenség volt. Játszott a fúvószenekarban, idősek mellett vállalt önkéntes munkát, és rendszeresen posztolt rövid, inspiráló videókat YouTube-csatornájára.

Sandra megkapta az állást. Azt tervezte, hogy munka mellett mesterdiplomát szerez politológiából. Július 10-én délután az egyetemről vásárolni indult, és ahogy rákanyarodott a campust elkerülő autópályára, megállította egy rendőr, Brian Encinia, a fehér bőrű, sötét, rövid hajú, 30 éves rendőrbiztos. Udvariasan közelített a nőhöz – legalábbis eleinte. Tájékoztatta Sandrát, hogy az egyik sávváltáskor nem indexelt. Majd kérdéseket tett fel neki, amelyeket a nő meg is válaszolt. Ezután Sandra cigarettára gyújtott, mire Encinia megkérte, hogy oltsa el.

A folytatást a rendőrautó műszerfalára felszerelt kamera is rögzítette, és a felvételt azóta több millióan látták a YouTube-on.

Bland: A saját kocsimban ülök. Miért kell eloltanom a cigimet?
Encinia: Akkor most már ki is szállhatna!
Bland: Nem vagyok köteles kiszállni.
Encinia: Szálljon ki a gépjárműből!
Bland: Miért kell nekem…?
Encinia: Szálljon ki az autóból!
Bland: Nem, ehhez nincs joga! Nem, ehhez nincs joga!
Encinia: Szálljon ki az autóból!

És ez így ment még néhány kínosan hosszú percig Bland és Encinia között, kezdett eldurvulni a helyzet.

Encinia: Azt mondtam, szálljon ki az autóból!
Bland: Miért tartóztat le? Kinyitotta a…
Encinia: Utasítom! Ki fogom rángatni onnan!
Bland: Azzal fenyeget, hogy kirángat a saját kocsimból?
Encinia: Szálljon ki a kocsiból!
Bland: És akkor mit csinál? Meg fog [rádió közbeszól]?
Encinia: Használni fogom a fegyverem! Kifelé! Most! [Előveszi a kábítópisztolyt, és ráfogja a nőre.]

Blandet később súlyos testi sértés vádjával őrizetbe vették. Három nappal később öngyilkos lett a cellájában, felakasztotta magát egy nejlonzacskóból készült hurokra. Rövid nyomozás után Enciniát elbocsátották.

Black Lives Matter

Sandra Bland esete annak az időszaknak a közepén történt, amely egészen speciálisnak volt mondható az amerikai közéletben. Ez az időszak 2014 nyarán kezdődött azzal, hogy a Missouri állambeli Fergusonban egy rendőrtiszt agyonlőtte a 18 éves fekete Michael Brownt, aki állítólag ellopott egy csomag szivart egy vegyesboltból.

Az elkövetkező néhány évben aztán egyik nagy horderejű ügy követte a másikat – mindegyikben fehér bőrű rendőrök léptek fel erőszakos módon fekete bőrű állampolgárokkal szemben. Mindezek hatására zavargások törtek ki és tüntetések szerveződtek szerte az Egyesült Államokban. Megszületett a Black Lives Matter (A feketék élete is értékes!) elnevezésű polgárjogi mozgalom.

Miután a dél-karolinai North Charlestonban 2015. április 4-én egy Walter Scott nevű fekete férfit hátulról agyonlőttek, mert elszaladt egy közúti ellenőrzés során, Sandra Bland az esetnek külön részt szentelt a YouTube-csatornáján.

Jó reggelt, gyönyörű Királyok és Királynők! […] Nem vagyok rasszista. Az Illinois állambeli Villa Parkban nőttem fel. Az egyébként csupa „fehér” cheerleader csapatban én voltam az egyetlen fekete lány. […] Mi, feketék addig nem lehetünk sikeresek ebben a világban, amíg meg nem tanuljuk, hogyan lehet együttműködni a fehérekkel. Szeretném, ha a fehérek tényleg megértenék, hogy mi minden tőlünk telhetőt megteszünk […], és nem tehetünk róla, de tényleg nagyon felhúz minket, ha olyan eseteket látunk, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy a fekete élet nem számított. Azoknak, akik meg azzal jönnek, hogy miért rohant el az autójától, azt tudom mondani, hogy basszus, a legutóbbi hírek szerint, ha csak megadóan álldogálsz, akkor is megölhetnek.

Három hónappal később Sandra is halott volt.

"Mit keres ez a nő Texasban?"

Brian Encinia hitt a transzparenciában – elhitte, hogy az emberek viselkedése mindent elárul az ember jelleméről és érzelmi állapotáról. Hiszen ezt tanítjuk a rendőröknek. A bűnüldözésben dolgozók képzésében a világ egyik legnagyobb hatású programja az úgynevezett Reid-technika. Ezt az Egyesült Államok államaiban a rendőrőrsöknek legalább a kétharmadában alkalmazzák. Ez a Reid-rendszer a transzparencia elvén alapul: arra tanítja a rendőröket, hogy amikor ismeretlenekkel kerülnek szembe, akkor a viselkedésük alapján ítéljék meg, hogy ártatlanok-e, vagy sem.

És Encinia pontosan ezt teszi. Észreveszi, hogy Bland a lábát rázva dobol a padlón. Próbálja hát elnyújtani a beszélgetésüket. Megkérdezi a nőtől, mióta van Texasban. Mire Bland: „Csak tegnap érkeztem.” Ettől a rendőr gyanúja tovább erősödik. A rendszám illinois-i. Mit keres ez a nő Texasban?

Encinia visszamegy a járőrautóhoz, hogy ellenőrizze a jogosítványt és a forgalmi engedélyt. Felnézve, mint mondja, azt látta, hogy Bland „mindenféle furcsa mozdulatot tesz, és jó időre el is tűnik a szeme elől”. Ez kritikus pontja az eseményeknek, és magyarázattal szolgál a videofelvételen látott, egyébként érthetetlen történésekre. Encinia ugyanis rögtön arra gondolt, hogy a nő talán a pisztolyát keresi.

Encinia fejében Bland viselkedése tökéletesen beleillett a potenciálisan veszélyes bűnöző profiljába. Ingerült, izgatott, ideges, kötekedő, a hangulata ingadozó. A rendőr azt gondolja, a nő titkol valamit. Ez még ideális esetben is veszélyesen hibás gondolkodásmód. Az emberi viselkedés ugyanis nem transzparens. És hogy mikor a legveszélyesebb ez a fajta észjárás? Akkor, amikor a megfigyelt személy kifelé mutatott megnyilvánulásai és a belső lelkiállapota nem passzol egymáshoz: nem úgy viselkedik, ahogy elvárnánk tőle.

És mi a helyzet Sandra Blanddel?

Nála sem passzolt „a kép a hanghoz”. Encinia szemében bűnözőnek tűnik. Pedig nem az. Csak ideges. A halála után kiderült, hogy amióta nagykorú lett, már tízszer volt dolga rendőrrel – ebből öt alkalommal ugyanilyen közúti ellenőrzés során. Ezek összesen majd nyolcezer dollárnyi bírságot tettek ki. Az előző évben, egy vetélés után Bland próbált öngyilkosságot elkövetni – a karját mindenütt vágásnyomok tarkították.

Adott tehát egy nehézségekkel küzdő ember, akinek már korábban is mindenféle egészségügyi és mentális problémái voltak, és épp próbálja rendbe hozni az életét. Új városba költözik. Új állása van. Erre épphogy csak megkezdi ennek az életének az új fejezetét egy új helyen, máris megállítja egy rendőr – és megismétlődik ugyanaz a történet, amely miatt egyszer már csúnyán eladósodott. És miért? Mert elfelejtett indexelni sávváltáskor, amikor épp egy feléje száguldó rendőrautót igyekezett elengedni.

A bizonytalan jövő hirtelen még bizonytalanabbnak tűnik. Abban a három napban, mielőtt Sandra Bland végzett magával a börtönben, zavarodottnak tűnt, állandóan sírt, és egyre-másra csak telefonált. Krízishelyzetbe került. Ehhez képest Encinia, a transzparenciába vetett hit nyújtotta hamis magabiztossággal megállapította, hogy a nő érzékenysége és labilis lelkiállapota azt bizonyítja, hogy valami rosszban sántikál.

Az eset után Enciniát jellemzően érzéketlen rendőrnek állították be. De az effajta jellemzés elsiklik a lényeg felett. Az érzéketlen ember közömbös a másik lelkiállapota iránt. Encinia nem volt közömbös Bland érzései iránt. Amikor odalép hozzá, szinte első dolga, hogy megkérdezze, mi a gondja. Amikor a jogosítvány ellenőrzése után visszamegy hozzá, megint megkérdezi a nőtől, hogy jól van-e. Rögtön érzékeli a nő zaklatottságát. Csak teljesen félreérti. Egyre inkább úgy hiszi, hogy rémes összetűzésbe fog keveredni egy veszélyes nővel.

Brian Encinia nem akart megelégedni csupán a bírságolással. Több apróság is felkeltette az érdeklődését. Mindent tudott a jármű vizuális átkutatásáról meg az álcázott kihallgatásról. És amikor úgy tűnt, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás, közbelépett, méghozzá igen határozottan.

Ha valami balul sült el aznap ott az út szélén, az nem azért volt, mert Brian Encinia nem azt tette, amire kiképezték. Épp ellenkezőleg. Azért történt, mert pontosan azt tette, amire kiképezték. A rendőri vezetés ugyanis sok helyen arra utasította a rendőröket, hogy ne engedjenek a természetes módon működésbe lépő vak igazsághitnek – számítsanak mindig a legrosszabbra. Képzeljék csak azt, hogy az állásinterjúról érkező fiatal nők mind veszélyes, mi több fegyveres bűnözők, a kosarazás után a kocsijukban pihegő fiatalemberek pedig pedofilok lehetnek.

Brian Encinia azonban ott kötött ki aznap délután, ahol semmi keresnivalója nem volt, mert azon a helyen nem nagyon volt bűnözés, és egy olyan embert állított meg, akit soha nem kellett volna megállítania. Ezután pedig olyan következtetéseket vont le az adott helyzetből, amelyeket soha nem lett volna szabad levonnia. Ha egy társadalom tagjai nem tudják, hogyan beszéljenek ismeretlenekkel, akkor olyan dolgok történnek, mint Sandra Bland halála.

Nem lesz pikkpakk ismerős az ismeretlenből

Modern világunkban elkerülhetetlen, hogy ismeretlenekkel kerüljünk kapcsolatba. A rendőröknek olyanokat kell megállítaniuk, akiket nem ismernek. A fiatalok kifejezetten azért járnak bulizni, hogy idegenekkel ismerkedjenek. Csakhogy rém buták vagyunk ehhez a rém fontos feladathoz. Azt hisszük, hogy pikkpakk ismerős lesz az ismeretlenből – anélkül, hogy ezért áldozatot kellene hoznunk. Pedig ez lehetetlen.

Mit tegyünk hát? Először is, többé ne büntessük egymást a vak igazsághitünk miatt. Az az egyetemi vezető, aki nem rögtön a legrosszabbra gondol, ha az egyik alkalmazottjáról zavaros, szexuális zaklatással kapcsolatos jelentés érkezik, nem feltétlenül bűnöző. A modern társadalmak épp azért jöhettek létre, mert az az ember egyik alaptulajdonsága, hogy a legjobbat feltételezi a másikról. Az a néhány alkalom, amikor visszaélnek a bizalmunkkal, persze tragikus.

De a másik lehetőség – hogy védekezésképpen bizalmatlanul viszonyulunk mindenkihez – ennél is rosszabb. Azt is el kell fogadnunk, hogy csak bizonyos korlátok között tudjuk megfejteni a másik embert. Nem létezik tökéletes módszer, amellyel a CIA leleplezhetné a soraiba férkőzött kémeket, amellyel a befektetők kiszúrhatnák a csalókat, vagy amellyel mi, többiek beleláthatnánk a számunkra ismeretlen emberek gondolataiba. A legjobb, amit tehetünk, hogy óvatosan és alázatosan viselkedünk.

Kollektív kudarc

hvgkonyvek.hu

Minden egyes alkalommal, amikor megnéztem a felvételt Bland és Encinia találkozásáról, egyre jobban dühített az, ahogyan kezelték ezt az esetet. Sokkal kisebb ügyet csináltak belőle, mint amekkora valójában volt: letudták egy alkalmatlan rendőr és egy sértett fekete nő ügyének. Pedig nem erről volt szó. Ami aznap a texasi Prairie View-ban történt, kollektív kudarc volt.

Valaki megírt egy oktatási anyagot, amely botor módon arra bátorította Brian Enciniát, hogy mindenkit gyanúsnak találjon. Valaki – a texasi autópálya-rendőrség egy magasabb beosztású tisztviselője – félreértette a bizonyítékokat, és jó ötletnek tartotta egy alacsony bűnözési rátájú környéken a kollégáival elvégeztetni az ezzel kapcsolatos kísérletet. A fennhatósága alá tartozók ráadásul mind arra a feltételezésre alapozva végezték a munkájukat, hogy az arra járó autósokat ki lehet ismerni és kategorizálni lehet a hangszínük, a nyugtalanságukról árulkodó mozdulataik és a kocsijuk szeméttartalma alapján.

Az összes ilyen téves elképzelés mögött néhány túlságosan is közkeletű tévhit áll, amelyeket sajnos csak keveseknek jut eszébe megkérdőjelezni.

A fenti cikk Malcolm Gladwell Ismerős ismeretlenek - Mit érdemes tudni azokról, akikről semmit sem tudunk? című könyvének szerkesztett részlete. Sokszor hibás stratégiákkal igyekszünk kiismerni azokat, akiket nem ismerünk. És, mivel nem tudjuk, hogyan beszéljünk az ismeretlenekkel, konfliktusok és félreértések özönét zúdítjuk magunkra. Malcolm Gladwell könyvét itt rendelheti meg kedvezménnyel.