Amikor politikai nézetekről van szó, a párthatás erősebbnek bizonyul a javaslat valódi tartalmánál - mutat rá egy érdekes kísérletre hivatkozva Jonah Berger, a Wharton Üzleti Iskola marketingprofesszora.
A jelek, jelzések eszközt adnak, amellyel leegyszerűsíthetjük a döntéshozást. Megfigyelhető jellegzetességeket – például az öltözködési stílust, a beszédstílust, az autótípust – használunk nyomra vezető jelként az olyan kevésbé megfigyelhető jellegzetességek kiderítésére, mint például hogy jól éreznénk-e magunkat az illető társaságában egy pohár sör mellett. De nem csupán következtetéseket vonunk le másokról – a választásainkat is az alapján tesszük, hogy kivel asszociáljuk a választás tárgyát.
Tegyük fel, arra kérnek bennünket, hogy szavazzunk egy új jóléti politikai intézkedésről. A program havonta 800 dollárt kínál az egygyermekes családoknak, és az összeg minden további gyermek esetében havi 200 dollárral nő. Továbbá teljes körű egészségbiztosítást, szakmai továbbképző programot, 2000 dollárnyi étkezési utalványt, plusz lakhatási és napközis ellátási támogatást kínál, valamint kétévnyi tandíjmentességet valamelyik közösségi egyetemen a szülőknek. A juttatások nyolc évig érvényesek, de a program ezután munkahelyet garantálna, és ismét elkezdené folyósítani a segélyt, ha a család újabb gyermekkel gyarapodik. Támogatnánk vagy elleneznénk egy ilyen jóléti kezdeményezést?
Amikor belegondolunk abba, hogy állunk az efféle szociálpolitikai kezdeményezésekhez, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a személyes véleményünk határozza meg az attitűdünket. Vannak, akik inkább liberálisak, és vannak, akik konzervatívabbak. Nem lenne hát meglepő, ha a konzervatívoknak jobban tetszenének a szűkebb körű, míg a liberálisoknak a nagyobb körre kiterjesztett jóléti intézkedések.
De itt jön a csavar...
Amikor Geoffrey Cohen, a Stanford oktatója megvizsgálta, miként vélekedünk a fenti, viszonylag nagyvonalú jóléti politikáról, azt látta, hogy a liberálisok imádják, a konzervatívok pedig gyűlölik. Cohen azonban nem állt meg ezen a ponton. Megmutatta néhány konzervatívnak ugyanezt a kezdeményezést, ám ezúttal egy további információval is kiegészítette: azzal, hogy a jóléti tervezetet a republikánus képviselők 95%-a támogatja, és szerintük a kezdeményezés „elégséges fedezetet biztosít anélkül, hogy aláaknázná az alapvető munkamorált és a személyes felelősség érzetét”.
Ezt az információt leszámítva minden változatlan maradt. Ugyanaz a nagyvonalú kezdeményezés volt, mint korábban, így a konzervatívoknak utálniuk kellett volna. Abban az időben nem létezett ennél nagyvonalúbb jóléti kezdeményezés a valós világban. De nem utálták. Elég volt pusztán megemlíteni, hogy más republikánusoknak tetszik a kezdeményezés, és a felmérésben részt vevő konzervatívok megváltoztatták a véleményüket. Imádták a tékozló jóléti programot.
Minden oldalra igaz
Ha liberálisok vagyunk, mindez valószínűleg megerősíti bennünk mindazt, amit már régóta tudni véltünk. A republikánusok nem is gondolnak bele kritikusan a témákba, csupán majmolják a párt fő hangadóit. A demokraták megfontoltabbak, és jobban odafigyelnek az aktuális témákra, nem igaz? Azonban a liberálisok pont ugyanilyen fogékonyak voltak a társas befolyásra.
Amikor csupán a kezdeményezésről kaptak információt, a liberálisoknak jobban tetszett a nagyvonalú jóléti politika a szigorúbbnál. Azonban a csoporttámogatás ismeretében teljesen megváltoztatták a nézetüket. Amikor úgy tudták, hogy a republikánusoknak tetszik a nagyvonalú jóléti kezdeményezés, akkor ellenezték azt. Amikor pedig egy szigorúbb jóléti kezdeményezést mutattak nekik, és azt az információt kapták, hogy a többi demokrata támogatja, ők is az ügy mellé álltak. Igazság szerint jobban tetszett nekik, mint a csoportinformációt nélkülöző nagyvonalú kezdeményezés.
Úgy, hogy észre sem vesszük
A megkérdezettek attitűdje teljes mértékben azon múlt, hogy kivel hozták összefüggésbe a politikai kezdeményezést. Amikor azonban afelől kérdezték a résztvevőket, hogy mi motiválta a politikai kezdeményezés iránti attitűdjüket, a pártjuk szinte szóba sem került. Azt mondták, a javaslat elemei és a saját személyes meggyőződéseik vezették őket a döntésben.
Pedig a csoporttámogatás volt az, aminek hatására teljes mértékű attitűdváltozás következett be, attól függően, melyik párt támogatta vagy ellenezte a törekvést. Attól függetlenül, hogy a jóléti politikai kezdeményezés nagyvonalú volt-e vagy szigorú, a konzervatívok támogatták, amikor úgy hitték, hogy a republikánusok kedvelik, és ellenezték, amikor úgy tudták, hogy a demokraták pártfogolják. A liberálisok ugyanígy viselkedtek, csak ők azt követték, amiről úgy hitték, hogy a demokraták támogatják (és ellenezték a republikánusok favoritját).
A fenti cikk Jonah Berger Láthatatlan befolyás című könyvének szerkesztett részlete. Miért követünk másokat még akkor is, ha tudjuk, hogy nincs igazuk? Miért parkolunk rosszabbul mások társaságában? Kiderül a könyvből, amelyet itt rendelhet meg kedvezménnyel.