Az 1769-ben született Alexander von Humboldt - bár napjainkban kevesen ismerik és tanulmányozzák - életében legenda volt, és ma is a történelem egyik legjelentősebb tudósaként tartjuk számon. Több földrajzi helyet és fajt neveztek el róla, mint bárki másról a világon.

Századik születésnapját fesztiválokkal és parádékkal ünnepelték meg a föld minden táján. Több mint 25 ezer ember gyűlt össze a New York-i Central Parkban, 10 ezren Pittsburghben, 15 ezren Siracusában, 80 ezren Berlinben, további ezrek pedig Buenos Airesben, Mexikóvárosban, Londonban és Sydney-ben, hogy tisztelegjenek előtte.

Amint az emberek világszerte egyre inkább ráébrednek, hogy az élőlények mennyire védtelenek a globális felmelegedéssel szemben, Humboldt meglátásai és írásai visszamenőleg is jövőbe látónak bizonyulnak. Utazásai közben tett megfigyelései alapján 1800-ban és 1831-ben elsőként írt az ember által okozott éghajlatváltozás jelenségéről és okairól.

Humboldt első útja 1799-ben Latin-Amerikába vezetett egy ötéves kalandra – ez az expedíció átformálta nemcsak saját, hanem az egész világ gondolkodását is. Humboldt itt alkotta meg az izotermák fogalmát, ezek a vonalak ábrázolják az időjárási térképeken a légnyomás és a hőmérséklet változásait.

Ecuadorban majdnem sikerült feljutnia a 6267 m-es inaktív vulkán, a Chimborazo csúcsára: itt fogalmazta meg az éghajlati övezetek elméletét. Vitt magával egy utazóládát, tele műszerekkel, és lemérte, megvizsgálta az útjába kerülő növényeket, állatokat, erdőket, embereket és a bejárt tájakat, majd mértani pontosságú leírásokat és rajzokat készített róluk.

Átfogó tudásra tett szert, amely lehetővé tette, hogy a későbbiekben bármely fajt összevethessen a korábban látottak valamelyikével. Miközben öt éven át alámerült az érintetlen vadonban, Humboldt szembesült azzal, hogy a természet bonyolult összekapcsolódások láncolata. Felismerte, hogy az élőlények, sőt bolygónk egésze is rendkívüli módon sérülékeny az emberi beavatkozásokkal szemben.

Az élővilág hálózatának alapelvei, amelyeket Darwin, Muir, Emerson és Thoreau különbözőképpen írtak le, közvetlenül Humboldt latin-amerikai expedíciójára és későbbi írásaira építenek. 1829-ben a 60 éves Humboldt elindult utolsó utazására, egy nagyszabású expedícióra Oroszországba, miután meghívást kapott I. Miklós orosz cártól.

Humboldt első, lenyűgöző ábrázolása a természetről mint összefüggő egészről, a Naturgemälde német elnevezést kapta. Humboldt későbbi magyarázata szerint ez a „mikrokozmosz egyetlen lapon”. Nagy valószínűséggel ez volt az első – mai szóhasználattal élve – infografika, egy újabb olyan dolog, amit Humboldt talált fel.

Visszafordítható

25 hét alatt kíséretével együtt 15 472 km-t tett meg. Visszatértekor pontosan és próféciaszerűen írta le, mi történhet civilizációnkkal, ha nem ismerjük fel, mennyire érzékeny légkörünk a Földön végbemenő változásokra. Andrea Wulf ragyogó életrajzának e csodálatos részletében bemutatja, amint Humboldt utazása végén visszatér Moszkvába és Szentpétervárra: 

Október vége felé járt; nyakukon volt az orosz tél. Humboldtot előbb Moszkvában, aztán Szentpéterváron várták, hogy beszámoljon az expedícióról. Boldog volt. Látott mély bányákat és hófödte csúcsokat; járt a világ legnagyobb sztyeppéjén és a Kaszpi-tengernél. Teázott a kínai határőrparancsnokokkal a mongol határon, és ivott erjesztett kancatejet a kirgizeknél. (...)

Később, amikor két könyvben jelentette meg az oroszországi expedíció eredményeit, az erdők pusztulásáról és az emberiség tevékenységének a környezetre gyakorolt hosszú távú hatásairól írt. Arról értekezve, hogy az ember miként befolyásolja az éghajlat alakulását, három fő okról: az erdők pusztításáról, a meggondolatlan öntözésről és – ez a legprófétaibb megállapítása – az ipari központokban „nagy mennyiségben kibocsátott gőzről és gázokról” beszélt. Őelőtte soha senki nem ismerte fel ezt a fajta kapcsolatot az emberiség és a természet között.

Az elmúlt hónapokban megúszott egy lépfenejárványt, és rengeteget fogyott, mert a gyomra egyszerűen nem vette be a szibériai ételeket. Mély kutak vizébe merítette a hőmérőjét, végighurcolta a műszereit a hatalmas Oroszországon, és többezernyi mérést meg észlelést végzett. Kőzetmintákat hozott haza, lepréselt növényeket, üvegcsékben halakat, kitömött állatokat, Wilhelmnek meg ősi könyveket és kéziratokat.

Akárcsak régen, most sem csak a növény- és állattan vagy a geológia érdekelte, hanem a mezőgazdálkodás és az erdészet is. Észrevette, hogy a bányászati központok körül rohamosan tűnnek el az erdők, írt Cancrinnak „a fűrészáru hiányáról”, és azt tanácsolta, hogy az elöntött bányákból ne gőzgépekkel szivattyúzzák ki a vizet, mert ehhez túlságosan sok fát kell elégetni.
 
A Baraba-sztyeppén, ahol a lépfenejárvány dühöngött, felismerte az intenzív állattenyésztés környezeti hatásait. A régió (akárcsak ma) Szibéria mezőgazdasági központja volt; az emberek lecsapolták a mocsarakat és kiszárították a tavakat, hogy legelő- és termőterületeket nyerjenek, s ennek következtében még inkább kiszáradt a lápos síkvidék, és – jósolta Humboldt – a folyamat folytatódni fog.

Humboldt egész életében kereste a kapcsolatokat, „amelyek minden jelenséget és minden természeti erőt összefűznek”. Nagy ívű természetlátomásának utolsó fejezete volt Oroszország; most összefoglalt, egyesített és megerősített minden adatot és megfigyelést, amit az elmúlt harminc évben felhalmozott. Legfontosabbnak nem a felfedezést, hanem az összevetést tekintette.

A fenti cikk a Paul Hawken által szerkesztett, Visszafordítható című könyv szerkesztett részlete. A kiadványban elismert kutatók, szakemberek és elkötelezett politikusok egy tudományosan alátámasztott, gazdaságilag rentábilis, előremutató javaslatcsomagot készítettek a klímakatasztrófa megállítására. A könyv 100 innovatív megoldást mutat be közérthető módon az élet különböző területeiről. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.