Ágyútűz és géppisztolyropogás hangja emlékeztet a közel kétezer halálos áldozatot követelő grúz– orosz háború egy évvel ezelőtti kirobbanására. Az augusztus 7-ei évforduló előtti napokban a grúzok állítólag gránátokat lőttek ki egy dél-oszétiai megfigyelőállásra, az oszétok pedig többször is kézifegyverekkel lőttek Grúzia felé. A tűzszüneti egyezmény aláírása óta több mint tízen vesztették életüket a határ menti összetűzésekben, az utolsó halott egy grúz rendőr volt, aki a napokban lépett aknára a feleket elválasztó senki földjén.

Nincs béke a diplomáciai fronton sem. A Grúziától elszakadni akaró Abházia és Dél-Oszétia államiságát közvetlenül a háború után elismerő Moszkva arra figyelmeztette Tbiliszit, ha folytatja a provokációkat, kész minden eszközt bevetni a térségben élők megvédésére. Az oroszok eltökéltségét jelzi, hogy Kaukázus 2009 fedőnéven júliusban közel tízezer katonát megmozgató, nagyszabású hadgyakorlaton mutatták be, mire számíthatnak a grúzok, ha ismét megpróbálják erővel visszafoglalni a két szakadár köztársaságot. Tbiliszi ugyanakkor azzal vádolta meg „az orosz megszállókat”, hogy hétfőn arrébb helyeztek néhány határjelet Gori körzetében, és behatoltak grúz területre.

Moszkva harciassága és a végleges békeegyezmény hiánya ellenére aligha tör ki a közeljövőben újabb háború a Kaukázusban. Grúzia nincs abban helyzetben, hogy ismét harcolni kezdjen, és ezt Mihail Szaakasvili államfő is elismerte, a napokban kijelentve, hogy tudja, országa képtelen erővel reintegrálni Abháziát és Dél-Oszétiát. A kaukázusi állam súlyos gazdasági válságba süllyedt – az IMF a napokban toldotta meg 470 millió dollárral a fél évvel ezelőtt felajánlott 750 milliós készenléti hitelcsomagot –, és emiatt a felére kellett kurtítani a tavaly még 900 millió dolláros katonai kiadást. Megkopott a hat évvel ezelőtti rózsás forradalmat vezető Szaakasvili népszerűsége is, az ellenzék választási csalásokkal és a média függetlenségének a korlátozásával vádolja. Az elégedetlenségre utal, hogy Tbilisziben tavasszal szinte egymást érték a tüntetések.

Nem jöttek be Moszkva számításai sem. A gyors katonai győzelem és a szakadár államok elismerése után a Kreml elszigetelődött. Bár az orosz vezetés igyekezett nyomást gyakorolni a Független Államok Közösségére (FÁK), a volt szovjet tagköztársaságok egyike sem mondott igent Abházia és Dél-Oszétia államiságára. A távolabbi szövetségesek sem álltak ki Moszkva mellett, csak az újból a volt szandinista forradalmár, Daniel Ortega által vezetett Nicaraguát tudta rávenni a szakadárok elismerésére. A FÁK nem hivatalos júliusi moszkvai csúcstalálkozóján a házigazdán kívül csupán öt tagállam – Azerbajdzsán, Kazahsztán, Moldova, Örményország és Tádzsikisztán – képviseltette magát, Ukrajna, Belarusz, Kirgizisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán vezetői inkább otthon maradtak. Az egykori leghűségesebb szövetséges, Alekszandr Lukasenko belorusz elnök – aki Moszkva helyett inkább egy Harley-Davidson motoros találkozót választott – a napokban ismét magára haragította szomszédját. A minszki politikus – aki az utóbbi hónapokban látványosan közeledik az EU-hoz – nem írta alá a FÁK-országok közös gyorshadtestét létrehozó megállapodást, és a szervezet védelmét koordináló szövetség soros elnöki tisztét sem hajlandó átvenni.

Drágán megfizetett a katonai akcióért az orosz gazdaság is. Moszkva egyik napról a másikra bizonytalan piaccá vált ugyanis, és a külföldi befektetők több 40 milliárd dollár értékben vontak ki pénzeket az országból. Részben ennek tulajdonítják, hogy a globális válság hatására az orosz tőzsde az átlagnál sokkal nagyobb esést produkált.

Nem megfelelő a nemzetközi helyzet sem újabb katonai kalandhoz. Barack Obama amerikai elnök júliusban Moszkvában az orosz–amerikai kapcsolatok helyreállítását szorgalmazta, és a közeledésre maga is hajlandó Dmitrij Medvegyev orosz államfő tudja, a bizalomépítésbe nem illik bele egy újabb háború. Néhány nappal Obama után Joe Biden alelnök Grúziában járt, és megmagyarázta Szaakasvilinek, hogy szó sem lehet újabb katonai akcióról. Megerősítette ugyanakkor, hogy az orosz ellenkezés ellenére a NATO ajtaja továbbra is nyitva áll Grúzia előtt. Obama és Biden egymásnak némiképpen ellentmondó üzeneteiből arra lehet következtetni, hogy az USA és a NATO sem tudja pontosan, mit is akar kezdeni Grúziával, illetve Oroszországgal. „Az oroszok változatlanul saját érdekszférájuknak tekintik a volt szovjet tagköztársaságokat” – mondta a HVG-nek egy neve mellőzését kérő moszkvai katonai szakértő. Szerinte az oroszok a grúziai háborúban még inkább megtanulták, hogy csak akkor van esélyük befolyásuk fenntartására és növelésére, ha fizikailag (pénzzel, befektetésekkel, katonai támaszpontokkal) jelen vannak a térségben. A katonapolitikus szerint ezért valószínű, hogy Moszkva a jövőben is aktív külpolitikát folytat a volt szovjet tagköztársaságokban.

A grúziai válság óta a HVG értesülései szerint folyamatosan mélyponton állnak a NATO–orosz kapcsolatok. Moszkva néhány területen – a terrorizmus elleni harcban, illetve a tengeri keresési és mentési akciókban – együttműködik ugyan a szövetséggel, és engedélyezte az afganisztáni NATO-misszió működtetéséhez szükséges szállítógépek átrepülését, ám minden olyan kooperációt megszakított, amely lehetőséget adna betekintésre az orosz katonai belügyekbe. A katonai szövetség már nem vehet részt a haderő átalakítási programjaiban, sem a katonai erőforrások tervezésében. Moszkva jó ideig nem is akar komoly katonai együttműködést a NATO-val, és a HVG moszkvai értesülései szerint azt javasolja, hogy az új realitásoknak megfelelően alakítsák át (azaz korlátozzák) a NATO–Oroszország Tanács hatáskörét.

NÉMETH ANDRÁS / MOSZKVA