Elnöki Lakra keresztelték Ravalpindiben a Hadsereg Házának épületét, miután tavaly novemberben Pervez Musaraf elnök lemondott a hadsereg főparancsnoki tisztéről. A névváltoztatás ellenére az immár civil államfő továbbra is a katonai főhadiszállás védelmét élvezi, mivel biztonsági okokból máig nem költözött ki. Az államfő szóvivője a múlt héten hevesen bizonygatta: Musaraf továbbra is a rezidencián marad, cáfolva a lemondás fontolgatásáról szóló híreket.

A vártnál szabályosabb, az ellenzék győzelmét eredményező februári választások után Musarafnak igencsak megcsappant a parlamenti támogatottsága, és azóta állandóak a találgatások, mikor és hogyan távozik a népszerűtlen politikus. Újabban azonban némi nyugalommal dőlhet hátra elnöki székében, mivel összeomlani látszik a két nagy ellenzéki erő koalíciós kormánya. Navaz Sarif volt kormányfő Pakisztáni Muszlim Liga-N (PML-N) nevű pártjának kilenc minisztere a napokban ki is lépett a kabinetből, bár a frakció egyelőre támogatja a kormányt.

Az egyre hevesebb viták arról szólnak, miként kellene megszabadulni Musaraftól. A fő kormánypárt, a Pakisztáni Néppárt (PPP) a méltányos utat választaná: 62 pontos alkotmánymódosítással szűkítené az államfő hatalmát, aki protokolláris figurává alacsonyodna. Az évek során kiépített elnöki rendszerben Musaraf feloszlathatja a parlamentet, ő nevezi ki a hadsereg főparancsnokát és a négy tartomány kormányzóját. Csakhogy az elnöki hatalom alkotmányos megnyirbálása akár hónapokig is eltarthat, a változtatásokat például el kell fogadnia az egyelőre még Musaraf által uralt szenátusnak is, amelyet csak jövőre választanak újra.

Másfajta taktikát követne a Musaraf által vértelen puccsal 1999-ben megbuktatott Sarif. A kétszeres kormányfő bíróság elé szeretné citálni az államfőt, s ragaszkodik ahhoz, hogy helyezzék vissza hivatalukba azokat a bírákat - köztük Iftikhar Csaudrit, a legfelsőbb bíróság elnökét -, akiket Musaraf távolított el, mivel alkotmányellenesnek tartották a katonaként történt elnökké választását. Sarif azért vonult ki a kormányból, mert a PPP vezetője, Aszif Ali Zardari - a tavaly meggyilkolt Benazir Bhutto özvegye - nem tartotta be ígéretét a mintegy hatvan bíró rehabilitálására.

A háttérben több megfontolás is szerepet játszhat. Zardari aligha akar tengelyt akasztani Musaraffal, a hadsereg - amely Pakisztán 61 éves történetének több mint felében irányította az országot - aligha nézné tétlenül egykori parancsnoka megalázását. Ráadásul Zardari sem látná igazán szívesen a bírák visszahelyezését, a PPP-vezér ugyanis nyolc évet ült börtönben korrupció és gyilkosság vádjával, és az eljárás még Sarif kormányfősége idején, 1997-ben indult ellene. A vádak alól Musaraf mentette fel elnöki rendelettel, amelyet a régi bírók elítéltek, az elnök által kinevezett újak viszont elfogadtak.

Zardari számára így lehetővé vált, hogy időközi választáson bejuthasson a parlamentbe, és a legerősebb párt vezetőjeként akár a kormányfői széket is elfoglalhassa. Időközben az is tisztázódott, hogy a februári választáson még diszkvalifikált Sarif is indulhat egy időközi választáson. Bár az alkotmány mindössze két kormányfői mandátumot enged, Sarif - aki a posztot már kétszer betöltötte - abban bízik, hogy megszűnhet ez a korlátozás, ha visszahelyezik a régi bírókat, akik lényegében Musaraf minden lépését alkotmányellenesnek ítélték. A kormány jövője így jórészt attól függ, sikerül-e kompromisszumos hatalmi egyensúlyt teremteni a bírói testületekben Zardari és Sarif hívei között. A legújabb hírek szerint ugyanakkor, ha sikerül lemondásra szorítani Musarafot, Zardari pályázhat a legnagyobb eséllyel az államfői székre.

A politikai rivalizálás közepette a Musaraf-éra java része alatt jól teljesítő gazdaság az összeomlás felé halad. A tavaly néhány hónapra bevezetett szükségállapot, majd az új kormányon belüli csatározások elterelték a figyelmet a kormányzásról, amire a piacok kezdenek idegesen reagálni: a karacsi tőzsdeindex az áprilisi rekordértékről a múlt héten 18,5 százalékkal zuhant, a hazai valuta, a rúpia dollárral szembeni árfolyama pedig az eddigi leggyengébb szint közelébe süllyedt. Az infláció - a magas olaj- és élelmiszerárak, valamint a kormány növekvő költekezései miatt - az 1970-es évek óta nem tapasztalt 17 százalékos szintre ugrott. Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) szerint a 160 milliós lakosság felét fenyegeti az alultápláltság vagy az éhínség.

A kormányzati bénultság miatt a költségvetési deficit megközelítette a hazai össztermék (GDP) 9 százalékát, a folyó fizetési mérleg hiánya pedig a GDP 8 százalékát. A Standard & Poor's hitelminősítő májusban stabilról negatívra minősítette le a pakisztáni adósságot, a központi bank valutatartalékai pedig 10 milliárd dollár alá estek. Vagyis az ország - vélik elemzők - menthetetlenül sodródna tovább a fizetésképtelenség felé, ha nem lenne nukleáris hatalom, valamint a terrorizmus elleni küzdelem frontországa. Stratégiai jelentősége okán a nemzetközi közösség - élén az USA-val - nem engedheti meg Pakisztán instabilitását, s a következő hetekben 3,5 milliárd dollárnyi hitelekkel tölti be a költségvetés lyukait. Cserébe a Nyugat eredményeket vár a szélsőséges tálibokkal és az al-Káida terrorhálózattal szembeni küzdelemben. Csakhogy a Musaraf ellenzékéből alakult kormány az elnök harciasabb taktikája helyett éppen hogy békülékenyebb politikát kíván folytatni a szélsőségesekkel szemben.

Juszuf Raza Gilani márciusban kinevezett kormányfő szerint a katonai fellépés nem hozta meg a várt enyhülést, tavaly és az idei első hónapokban országszerte elszaporodtak az öngyilkos merényletek. Erre utal a hétfőn Iszlámábádban, a dán követségen elkövetett nyolc halálos áldozatot követelő robbantás is. A kabinet tárgyalásokat kezdett azokkal a szélsőséges csoportokkal, amelyek hajlandók lemondani az erőszakról és beszolgáltatni fegyvereiket. Amerikai és NATO-tisztviselők viszont úgy vélik, a korábbi békemegállapodások is csak azt szolgálták, hogy a tálibok és az al-Káida újra rendezték soraikat hátországukban, a pakisztáni törzsi területeken. A NATO afganisztáni vezetése is azt állítja, mióta a pakisztáni kormány tárgyalni kezdett a szélsőségesekkel, fokozódott az erőszak a szomszédos Afganisztánban. Baitullah Mehszud, a tálibok pakisztáni vezére nem is csinált titkot belőle: az esetleges megállapodások korántsem jelentik, hogy ne folytatnák támadásaikat az afgán kormányerők és az őket segítő külföldi csapatok ellen.

KERESZTES IMRE