A 10 éves Szaima Khan buzgó vallásossága ellenére láthatóan élvezte az életet, benne volt minden játékban, szívesen szórakozott társaival. Ám a kislányt és 14 éves nővérét mindössze nyolc hét alatt mártíromságra vágyó szent harcossá nevelték az iszlámábádi Vörös Mecsetben, ahonnan a testvérpárt csak úgy lehetett kihozni, hogy apjuk fondorlatos módon azt állította: mamájuk megbetegedett. A két gyereklány agymosása a pakisztáni főváros szívében, Pervez Musaraf elnöki palotájának árnyékában, lényegében a hatalom és az egész ország szeme előtt zajlott. A kormány régóta gyanakvással figyelte a templomban folyó tevékenységet, de csak a hét végén elégelte meg, amikor ultimátumot intézett a mecsetet, illetve a hozzá tartozó vallási iskolát (medreszét) elfoglaló szélsőséges mozgalom vezetőihez és az őket követő radikális tanulókhoz: adják meg magukat, különben életükkel fizetnek.

A biztonsági erők és a kormány szerint az al-Káidához köthető fegyveresek között egy héten át tartottak a több tucat áldozatot követelő lövöldözések. A kormány által jelzett végső roham keddi megindítását azonban nehezítette, hogy a mecsetben állítólag több száz nőt és gyereket emberi pajzsként tartottak fogva, és számos fanatikus Korán-tanuló öngyilkos merénylettel fenyegetőzött. Bár hírek szerint 1200 diák menekült el a mecsetből, feltehetően százak maradtak bent.

Haláluk iszlamista forradalmat robbant ki Pakisztánban - üzente az ostrom előtt a mecsetből Abdul Rasid Gazi, a szélsőséges mozgalom vezetője. Gazi - akit keddi lapzártánkkor hírek szerint az ostromló kormánycsapatok megöltek - januárban kezdte agresszív kampányát a szigorú muszlim törvénykezés, a sária bevezetéséért. Iszlámábád utcáin egyfajta morális háborút indított, a burkával fedett - egész arcukat eltakaró - nőkből és fegyveres férfiakból álló osztagok letépdesték a nőket ábrázoló plakátokat, videotékák és feltételezett masszázsszalonok tulajdonosait rabolták el, hogy kamerák előtt bocsánatkérésre kényszerítsék őket eltévelyedésükért.

A kormánynak akkor telt be a pohár, amikor nemrég kínai masszőröket raboltak el és gyilkoltak meg, amire diplomáciai források szerint Peking - mely egyébként Iszlámábád katonai szövetségese - erélyesen figyelmeztette a pakisztáni vezetést. A mecsetválság a Nyugat számára is jelzésértékű lehet: a terror elleni globális harcban Washington szövetségesének számító Musaraf képtelen megfékezni az iszlamista militánsokat. Mindezt mintha csak alátámasztaná, hogy a szomszédos Afganisztánban az utóbbi fél évben egyre sűrűsödnek a pakisztáni bázisaikról induló tálibok támadásai.

Pakisztán mindig is külpolitikája fontos eszközeként használta fel a szélsőséges milíciákat. Pakisztáni területről ezrek szálltak harcba az 1980-as években az Afganisztánt megszálló szovjet katonák ellen, a vitatott Kasmírban pedig szinte kizárólag szélsőséges iszlamista szervezetek háborúznak Indiával. Különösen az ország katonai vezetői működtek együtt előszeretettel a vallásos radikálisokkal, akiket a világi ellenzékkel szemben is ki lehetett használni.

Az iszlámábádi Vörös Mecset is az 1980-as években kapott kitüntetett figyelmet Ziaul Hak akkori diktátortól, aki zöld utat adott a templomalapító Maulana Abdullahnak, bátorítsa a pakisztániakat a Szovjetunió elleni dzsihádhoz, azaz szent háborúhoz való csatlakozásra. Ráadásul a hadsereget is átitatta a vallás, a Vörös Mecset vallási vezetői pedig állítólag egyengették a hadsereg és az al-Káida vezérének tartott Oszama bin Laden, illetve az őt oltalmukba fogadó tálibok közti kapcsolatokat.

Az idők változásának jeleként az alapító fiai - köztük a mozgalom mostani vezetője, Gazi - az USA ellen hirdettek szent háborút, támogatják az afganisztáni Talibánt, és szövetségeket kötnek az afgán határ mentén élő, mélységesen vallásos pakisztáni törzsekkel. Az utóbbiakra jellemző konzervatív felfogás és harciasság már a városokban is érezteti hatását. Nyugaton aggódnak, hogy Pakisztán is a világi és az iszlamista csoportok harcának martaléka lesz.

Musaraf helyzete igencsak ingatag, és ennek az államfő is tudatában van, amit elemzők szerint az is jelez, hogy - harminc éve példátlan módon - a hadsereg vezérkara a minap közleményben kötelezte el magát a tábornok-elnök mellett, aki egyben katonai főparancsnok. A Musaraffal szembeni elégedetlenség a tiszti kar közép- és alsó szintjén is terjed - jelentette ki nemrég Ajesa Szidika katonai elemző. Nehezen viselik ugyanis, hogy a lakosság egy része egyre nyíltabban neheztel a katonákra, amiért nem tudnak rendet teremteni a nyugati törzsi területeken, és lassan már a városokban sem. A vértelen puccsal hatalomra jutott Musaraffal szemben a világi ellenzék is egyre elégedetlenebb, amiért ígérete ellenére nyolc éve nem adja át a kormányrudat egy választott, polgári kabinetnek. Mind többen állnak a legfelső bíróság mondvacsinált ürüggyel márciusban menesztett elnöke, Iftikhar Csaudhuri mögé, aki az igazság bajnokaként járja az országot.

Szakértők szerint a növekvő polgári elégedetlenséget meglovagolva az eseményeket eddig csendben figyelő hadsereg a tettek mezejére léphet, hogy megszabaduljon mindinkább teherré váló tábornokától. A korábbi katonai diktátorok bukásában is jelentős szerepet játszottak a főtisztek, akik ismét egy polgári kormányt részesíthetnek előnyben, az idén ugyanis elvben választásokat kellene tartani. Kérdés, Musaraf hajlandó-e magától visszalépni elnöki és főparancsnoki mandátumának lejártával. Ennek egyelőre kevés jele van, egy minapi interjúban pedig azt mondta: a seregben eltöltött élet után úgy érzi, egyenruhája mintha második bőre lenne.

KERESZTES IMRE