Párválasztási gyötrelmek
Nehéz döntés előtt áll a szombati szlovákiai választás győztese, a baloldali-populista Robert Fico vezette Smer. Nacionalista pártokkal vagy a leköszönő Mikulás Dzurinda partnereivel próbáljon koalíciót alakítani? Ha kudarcot vall, harmadszorra is Dzurinda lehet a kormányfő.
HVG |
Néhány órával később ismét nyertesnek érezhette magát. Estére bebizonyosodott: a magát szociáldemokratának valló, a szegények, az elesettek védelmezőjeként fellépő politikus által vezetett Smer kapta a legtöbb szavazatot, a 150 fős parlament mandátumainak harmadát. Ám ez a győzelem könnyen lehet pirruszi. Kemény koalíciós alkudozások várnak Ficóra, és korántsem biztos, hogy a végén hatalomra kerül. Fico ideges is lett az eredmények láttán, eltűnt, a pártszékházban hírzárlatot rendeltek el, az odasereglett újságírókat mind kiküldték az épületből. A késő hajnali órákban állt ki először a jószerével csak a sajtó képviselőiből álló publikum elé, a tőle megszokott demagóg baloldali lózungok közepette ecsetelte győzelmét, majd elviharzott.
Néhány háztömbbel arrébb szinte örömünnepet tartott mindeközben a jobbközép kormánykoalíciót nyolc éve vezető Mikulás Dzurinda - fél lábon ugrálva, mankóval a kezében. Pártja, a Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKU) az előrejelzésekhez képest jóval kedvezőbb eredménnyel végzett a második helyen, és nem kizárt, hogy ügyes taktikázással harmadszorra is hatalomra kerülhet. A főként a kormányzásának második ciklusában végrehajtott kemény reformok miatt népszerűtlenné vált Dzurindának ezúttal is sikerült az utolsó pillanatban a bizonytalan szavazókat mozgósítania, és hátrányát a végső hajrában alaposan ledolgoznia.
A választás napján sem állt le a buzdítással Dzurinda, Szlovákiában most először nem volt kampánycsend. A kormányfő családja kíséretében, botjára támaszkodva - máig nem gyógyult fel márciusi síbalesetéből - sétált, hallgatta megértően a rá zúduló panaszáradatot, és nyugtatgatta a reformjai miatt kiábrándult szavazókat, hogy újabbakra már nem kerül sor, sőt némi kiigazítást is ígért. Más pártok is láthatóan éltek a szinte vég nélküli meggyőzés adta lehetőséggel: a HVG Pozsonyban járt tudósítója alig két órával az urnák zárása előtt is találkozott a kampányát "a magyar irredenta veszélyre" építő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) mozgósításra ösztönző indulókat harsogó kampánybuszával. A hatás nem maradt el: a Smer propagandájában ezúttal háttérbe szorult nacionalizmust meglovagoló, a magyar kisebbség kormányból történő kiebrudalását zászlajára tűző párt minden idők legjobb eredményét érte el, a harmadik legnagyobb pártként vonulhat be az új pozsonyi parlamentbe.
A magyar kisebbséget épp a Ján Slota vezette SNS jelentette veszéllyel sikerült a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) mozgósítania. Félő volt ugyanis, hogy a láthatóan az MKP kormányzati szerepvállalásával elégedetlen magyarok távolmaradásukkal protestálnak. Az "aki nem megy el szavazni, az Slotára szavaz" szlogen aztán megtette a hatását: végül az MKP szintén történetének legjobb eredményeként 11,68 százalékot kapott, és alig 50 ezer szavazattal maradt le a szélsőséges, nacionalista párttól. Nem mondhatja el ezt magáról a Csehszlovákia 1993-as kettészakadása óta minden választást megnyert, Vladimír Meciar exkormányfő vezette Demokratikus Szlovákiáért Néppárt (HZDS), amely eddigi legrosszabb teljesítményét hozta, mandátumainak több mint a felét elvesztette. Az egyre inkább a centrum irányába elmozduló HZDS választóinak egy része a Smerhez pártolt, a korábban a nacionalizmussal megnyertek pedig a magyarellenes SNS-hez húztak. A parlamentbe rajtuk kívül még Dzurinda exkoalíciós partnere, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) jutott be.
Bonyolult helyzetet teremtett a választás, valójában senki sem mondhatja el magáról, hogy győzött. A kormányalakítás joga elsőként a legtöbb szavazatot kapott Ficóé lesz, akit az államfő, Ivan Gasparovic hétfőn fel is kért erre, és mindössze 26 további mandátumra van szüksége a többségi kormány létrehozásához. Fico bejelentette: mindenkivel hajlandó tárgyalni. A Smer választói elvárásainak a leginkább a Fico-Slota-Meciar-féle formáció felelne meg, amelyet azonban populizmusa, nacionalizmusa és reformellenessége miatt elemzők csak katasztrófakoalícióként emlegetnek.
Nagyobb a valószínűsége, hogy Fico előbb Dzurinda két jobboldali partnerével, a magyar kisebbségi párttal és a kereszténydemokratákkal próbálkozik. A két pártnak végig kell gondolnia, hogy a kormányzati pozíció érdekében mennyiben hajlandóak támogatni Fico reformellenes politikáját. Köztük a Dzurindáék által bevezetett egykulcsos adó lazítását, a gazdagabbak megadóztatásaként előadott 25 százalékos második személyijövedelemadó-sáv vagy az osztalékadó bevezetését, különadó kivetését a bankokra és multinacionális cégekre. A kompromisszumkeresésnek áldozatul eshet a már a Dzurinda-kormány idején is megrekedt egészségügyi reform, sőt az euró 2009-es bevezetése is, mivel Fico korábban sem titkolta, ha következményeit előnytelennek ítélné Szlovákia számára, elhalasztaná.
Az esetleges koalíciós tárgyalásokon az MKP számára a legfontosabb az ország déli, magyarok lakta területeinek a fejlesztése - mondta el a HVG kérdésére Bársony Gyula, az MKP frakcióvezetője, így az ottani gyorsforgalmi út megépítése. De feltételeik között szerepel - tette hozzá a képviselő -, hogy a Smer ne kérdőjelezze meg alapjaiban az eddigi reformokat. A kereszténydemokraták ugyanakkor ma még megosztottak: a párt egy része Ficóval, a másik része pedig Meciarral nem hajlandó együttműködni.
Pedig egyedül Meciar lenne képes arra, hogy Dzurindát helyzetbe hozza. Szinte minden attól függ, hogy az utóbbi időben látszólag arculatot váltó politikus most melyik oldalra áll. Dzurinda pártja, valamint két korábbi koalíciós partnere, az MKP és a kereszténydemokraták Meciarral együtt többséget alkotnának. A többszörös exkormányfő azonban egyelőre nem akar színt vallani, állítólag hegyvidéki rezidenciájára vonult vissza.
Némi fogódzót adhat, hogy a párt alelnöke egy vasárnapi televíziós vitában a Dzurinda-kormány által elkezdett reformok helyességéről beszélt, és ezzel láthatóan fel is bőszítette az ott ülő Ficót, hiszen ez éppen a Dzurinda vezette négypárti koalíció lehetőségét veti fel. Ez a felállás sem jelent könnyű utat: a kormányfőnek azokkal a kereszténydemokratákkal kellene ugyanis újból együttműködnie, akik kilépésükkel megbuktatták kormányát, és előidézték az előrehozott választást. A kereszténydemokraták nem is hajlandóak egyelőre kormányfőnek elfogadni az általuk szó- és hitszegőnek tartott Dzurindát, és hangoztatják, ha úgy alakul, nem riadnak vissza attól sem, hogy az ellenzéki szerepet válasszák.
TUBA LAJOS, TÁLAS ANDREA / POZSONY