Fiatal katonaként avagy idős, bölcs politikusként, a plakátokon szinte mindenhol jelen van Izraelben a továbbra is kómában fekvő Ariel Saron kormányfő. A január 4-ei agyvérzése óta eszméletlen Saron jelentős tényező maradt a választási küzdelemben, és úgy tűnik, valóban úgy rajzolódik át az izraeli politikai térkép, ahogy az egykori tábornok a jobboldali Likudból való tavalyi kilépésével felvázolta. A közvélemény-kutatások szerint ugyanis a Saron által négy hónappal ezelőtt alapított Kadima negyven hely körül számíthat a 120 fős törvényhozásban, míg a Munkapárt 19, a Likud 15 helyet szerez majd a március 28-ai választáson.

Így hát először fordulhat elő, hogy a zsidó államban egy centrista párt juthat hatalomra. Továbbá ez lesz az első olyan választás, amelyen már egyik nagy párt listáját sem az alapító nemzedék valamelyik veteránja vezeti. Sőt, sem a Kadima élén álló Ehud Olmert ügyvezető miniszterelnök, sem a Munkapárt vezetője, Amir Perec, sem pedig a Likud-vezér Benjamin Netanjahu nem büszkélkedhet háborús hősi múlttal, az utóbbi legfeljebb azzal dicsekedhet, hogy egy elitkommandó tagja volt.

A Kadima népszerűsége valószínűleg annak köszönhető, hogy Olmert folytatni kívánja mentora, Saron politikáját, vagyis a palesztinokról történő egyoldalú leválást. A kampányban jelezte, hogy megválasztása esetén ciszjordániai zsidó kolóniákat számol fel, de megtartja a nagyobb telepfürtöket. Olmert kijelentette, ha a palesztin oldalon nem lesz tárgyaló partner - vagyis a kormányozni készülő Hamász nem ismeri el Izraelt, és nem mond le az erőszakról -, akkor a zsidó állam 2010-re egyoldalúan, önállóan alakítja ki végleges határait.

Bátran ígérhetett további egyoldalú lépéseket Olmert, hiszen elemzők szerint a Gázai övezet tavalyi kiürítésével - nyolcezer zsidó telepes elköltöztetésével - Saron bebizonyította, hogy lehetséges zsidó kolóniák felszámolása olyan területen, amelyet a palesztinok maguknak követelnek. Saron történelmi tette ugyanis találkozott az izraeliek többségének azon csalódottságával, hogy sem a baloldali Munkapárt által folytatott tárgyalások - például a több mint tíz éve indult oslói folyamat -, sem pedig a megszállás fenntartásának jobboldali politikája nem hoz békét.

A Kadima győzelme azt is jelentené, hogy egyre több izraeli adja fel a "Nagy Izraelre" vonatkozó álmát, és hajlandó a területi kompromisszumra. De mindez nem egyfajta derűlátást, hanem inkább borús pragmatizmust tükröz, amelynek hátterében nemcsak az oslói tárgyalások kudarca, de a 2000-ben kezdődött - ezer izraeli és háromezer palesztin áldozatot követelő - intifáda húzódik. Az átlagizraeli "arabok nélküli" békét akar, és a Kadima egyoldalú megközelítése pontosan ezt tükrözi - vélekedett a Reuters hírügynökségnek Uri Avneri izraeli politikai kommentátor. Úgy tűnik, hogy a régi ideológiákkal történő leszámolás olyan erős, hogy a Kadima előnyét még az öngyilkos merényletek többségéért felelős, szélsőséges, iszlamista Hamász januári választási győzelme sem nyirbálta meg.

Az izraeliek számára továbbra is fontos, hogy leendő miniszterelnökük kérlelhetetlen legyen a biztonság terén. Talán ezt a célt szolgálta a jerikói börtön múlt keddi megrohamozása. A mintegy ezer katona részvételével lezajlott akció során elvitték azt a hat palesztin rabot, akiket egy izraeli miniszter 2001-es meggyilkolásának kapcsán ítéltek el. Izrael szerint a Hamász a rabok elengedését tervezte, és ezért kellett elvinni az elítélteket, Mahmúd Abbász palesztin elnök viszont "megbocsáthatatlannak bűnnek" nevezte az akciót. Akárhogy is, a Kadima olvadni kezdő népszerűsége a múlt héten ismét erősödött.

Mint ez az eset, az izraeli történelem is többször bizonyította már, hogy váratlan események az utolsó pillanatban is megváltoztathatják az erőviszonyokat. Így volt ez például tíz évvel ezelőtt is, amikor a Munkapárt élén Simon Peresz állt nyerésre, és a Likud - Netanjahu vezetésével - húsz százalékkal volt lemaradva. Aztán palesztin merényletekben 13 nap alatt 67 izraeli vesztette életét, és a választás estéjén a latolgatások hiába hozták ki győztesnek Pereszt, másnap reggel orrhosszal, de Netanjahu lett a befutó. Nem csoda, hogy a Kadima kampányának tetemes része Netanjahu ellen irányul, megbízhatatlannak és hiteltelennek mutatva a volt kormányfőt.

Az egyébként ügyesen és profin politizáló Netanjahu a jelek szerint eddig azzal sem tudott áttörést elérni, hogy pénzügyminiszterként 2003-tól tavalyig rendbe hozta az izraeli gazdaságot. Igaz, takarékossági intézkedései sok szegénynek további nehézséget okoztak. Mindazonáltal a szociális kérdések most sem tudtak a biztonsági megfontolások fölé emelkedni, amit mutat, az egykor szakszervezeti vezető Perec is csak arra képes, hogy megmentse a Munkapártot a süllyesztőtől.

Miután Netanjahu elutasítja az egyoldalú lépések politikáját, és ezért előre jelezte, nem lép koalícióra a Kadimával, valószínű, hogy ez utóbbi - győzelme esetén - a Munkapárttal alakít kormányt. Kérdés, hogy a felmérések szerint a Likuddal együtt összesen 44 helyre számító kisebb nacionalista és vallásos pártok közül Olmert választ-e koalíciós partnert. Az utóbbiak között mindig akadt olyan, amelyik hitoktatási és egyéb állami támogatásokért cserébe engedékenységet mutatott a palesztinokkal kapcsolatos politikában. Szakértők szerint Olmertnek azért lenne szüksége egy jobboldali pártra, hogy könnyebben el tudja fogadtatni az izraeli társadalommal egyes ciszjordániai kolóniák felszámolását.

Bárhogy is lesz, egyre bizonyosabb, hogy a 250 ezres ciszjordániai telepes közösség, illetve a palesztin területek kolonizációja elveszti az ország szavazói többségének a támogatását. Olmert az első olyan kormányfő, aki a választások előtt alig néhány hónappal illegális zsidó posztokat számolt fel Ciszjordániában. Az ügyvezető miniszterelnök ki is jelentette: véget vet a telepek infrastruktúráját fejlesztő befektetések több évtizedes gyakorlatának.

Talán nem véletlen, hogy a napokban látott napvilágot a jeruzsálemi külügyminisztérium egy jogi tanácsosának, Teodor Meronnak 1967-ben készült, eddig titkosan kezelt jelentése, miszerint telepek létesítése az Izrael által igazgatott - vagyis az 1967-es háborúban megszállt - területeken ellentmond a negyedik genfi konvenciónak, azaz a nemzetközi jogba ütközik. Vagyis - írta Gershom Gorenberg, a Véletlen birodalom: Izrael és a telepek születése című könyv szerzője a The New York Timesban - az ország vezetői nemcsak az ország polgárait, de saját magukat is becsapták, amikor hazafias és biztonsági célokra hivatkozva mégis támogatták a kolóniák építését.

KERESZTES IMRE