Németország kancellárja sírt. "Szeretnék köztetek maradni. Tudom, honnan jöttem, és tudom, hová tartozom" - mondta, és elbicsaklott a hangja. A hallgatóság felállva ünnepelte. "Barátok közt vagy" - biztatták és tapsoltak, hosszan, kitartóan, sokan ugyancsak elérzékenyülve. Gerhard Schröder szociáldemokrata (SPD) német kormányfő jól választotta meg politikai búcsúja bejelentésének színhelyét. A bányászszakszervezet hannoveri kongresszusán minden szempontból otthon érezhette magát, és itt mondta ki végleges döntését, miszerint az új, nagykoalíciós kormányban semmiféle szerepet nem vállal.

Így nem lesz újabb Schröder nevű miniszter Németország történelmében (egy már volt: a kereszténydemokrata Gerhard Schröder 1953-tól előbb belügy, majd külügy-, végül a Willy Brandt vezette nagykoalícióban 1969-ig hadügyminiszterként szolgált). A kancellárt azonban valószínűleg inkább az vezette, hogy nem kíván ott ministrálni, ahol már misézett. Ráadásul a csekély különbséggel ugyan, de mégiscsak elvesztett választás eredményéhez képest nagyon jó feltételeket harcolt ki pártjának a koalíciós tárgyalásokra. Ennek megfelelően Schröder bejelentésének másnapján az SPD elnöksége prezentálhatta is azt a nyolcfős miniszteri csapatot, amely majd a szociáldemokratákat képviseli Angela Merkel kereszténydemokrata (CDU) kancellár megalakítandó kormányában.

Ez a lista is egy lemondással kezdődik - azzal a különbséggel, hogy a posztjáról végül is elegánsan távozó Schröderrel ellentétben Matthias Platzeck úgy ment, hogy előtte nem is jött. A brandenburgi tartományi kormány 52 éves miniszterelnökét, akit sokan az SPD egyik nagy reménységének tartanak, hosszasan unszolták ugyanis, hogy vállalja el a külügyminiszteri és az ezzel járó alkancellári posztot. Ez jó alap lehet az SPD 2009-es választási győzelméhez és a kancellári székhez - biztatták. Platzeck azonban, aki ezzel a döntéssel valószínűleg élete nagy lehetőségét szalasztotta el, nem kívánt ringbe szállni, holott a helyzetnek kétségkívül lett volna némi bája: a brandenburgi kormányfő ugyanis az NDK-s időkben az ilmenaui műszaki egyetemen szerzett diplomát, így alkancellárságával a lipcsei egyetemen fizikusként diplomázott Merkel mellé két keletnémet, eredetileg természettudományos végzettségű politikus került volna az egyesített Németország élére.

De nem így történt, és Franz Müntefering SPD-elnök, aki a munkaügyi tárcát kapja az új kormányban, gyorsan átrendezte a sorokat. Eszerint, szakítva az utóbbi kormányok hagyományaival, nem a külügyminiszter lesz az alkancellár, hanem ezt a posztot Müntefering megtartja magának, és a külügyek élére a nyilvános politikai szereplések kapcsán alig ismert, ám a bennfentesek szerint már eddig is igen nagy befolyással bíró, Schröder bizalmasának számító Frank-Walter Steinmeiert, a kancellári hivatal eddigi vezetőjét jelölik a szociáldemokraták.

Akiknek egyébként is sikerült erős csapatot kiállítaniuk. Három miniszter eleve megőrizheti pozícióját, és a kulcstárcának számító pénzügyi élére jelölt Peer Steinbrück is rögtön azzal kezdte, a CDU - és mindenki más - felejtse el az adócsökkentési elképzeléseket. Az sem túl valószínű, hogy a kormányból távozó zöldek után az SPD kezébe kerülő környezetvédelmi minisztérium új vezetője, az ambiciózus Sigmar Gabriel személyében az atomenergia rehabilitálásához találnak majd társat a kereszténydemokraták.

Meglehetősen nehézkesen állt össze viszont a kereszténydemokrata-keresztényszociális uniópártok kabinetlistája. Hiszen a kancellár és a kancelláriaminiszter személyén kívül a - paritásos összetételű, tehát a nyolc-nyolc fős egyensúlyt őrző - nagykoalíciós kabinetben már csak hat elosztható szaktárca maradt, és ezekből is kettő a bajor CSU-nak jár, vagyis Angela Merkel összesen négy miniszteri poszt felett rendelkezhetett. Ráadásul ott is még sok szempontot kellett figyelembe vennie - például a nagy hatalmú CDU-s tartományi kormányfők törekvését, hogy a saját emberüket ültessék a berlini kormányba.

Azzal, hogy a pártok végül is előbb állították össze a kormánylistát, és csak ezt követően kezdték el hétfőn délután a koalíciós tárgyalásokat, úgy tűnik, a gombhoz varrják majd a kabátot. Hiszen semmi garancia nincs arra, hogy az előreláthatólag négy héten át tartó egyeztetések során az egyes tárcákra majd pontosan olyan feladatok jutnak, amelyeknek a megvalósítására éppen a már kiszemelt személy a legalkalmasabb.

A legfontosabb tartalmi kérdésekről ráadásul eddig még csak említés sem történt. Mi legyen a CDU által már bejelentett, de az SPD által élesen ellenzett áfaemeléssel? Lazíthatóak-e a munkaerőpiac alkalmazottakat védő szabályai - ahogy a CDU szorgalmazta a választási kampányban -, vagy pedig ez a kérdés tabu - ahogy azt a szociáldemokraták mondják? Mi legyen az új német kormány álláspontja Törökország EU-tagságáról, az USA-hoz fűződő viszonyról vagy a bevándorlás kérdéséről?

Eközben kedden délelőtt megtartotta alakuló ülését az új német parlament, és ezzel a Schröder-kormány a továbbiakban ügyvezető kabinetként tevékenykedik. Hogy névadójának mi lesz a további sorsa, arról még mindig csak találgatások vannak: a befektetési bankártól kezdve az ENSZ-főtitkári posztig terjed a tippek skálája. Mindazonáltal ennél érdekesebb, hogy utódjának pályája hogyan alakul. Hiszen még létre sem jött az új kormány, de annak két erős embere, az SPD részéről Franz Müntefering, a CSU képviseletében pedig Edmund Stoiber máris Merkel kompetenciáját feszegették. Jó, az rendben van, hogy az alkotmány értelmében a kancellár szabja meg az ország politikai irányvonalát, no de egy koalíciós kormányban azért ez nem megy ám csak úgy - fejtegették egymástól függetlenül a múlt héten. Úgy tűnik, Merkel és a CDU meglehetősen sok engedményt tett eddig a kancellári posztért, és kérdés, tud-e majd annyit kihozni belőle, hogy megérje.

WEYER BÉLA / BERLIN