Békemisszió 2005 - szokásos nagyhatalmi eufemizmussal ezt a nevet viseli Oroszország és Kína első, e héten véget érő közös hadgyakorlata, amelynek deklarált célja "a terrorizmus és a szeparatizmus elleni küzdelemre" való felkészülés, ám a Vlagyivosztokban kezdődött és a Sárga-tenger vidékén záruló katonai műveletek mögött egészen mást sejt az egészet távolról figyelő Egyesült Államok. Washingtonban sokan úgy vélik, ez egyrészt fejlett orosz fegyverek "marketingbemutatója" a potenciális kínai vevőnek - erre utal a nukleáris robbanófejjel ellátott rakétákat is hordozni képes Tu-95-ös és Tu-22M-es bombázók részvétele -, másrészt Peking részéről annak demonstrálása, hogy a hidegháború megnyerése után szuperhatalomként egyedül maradt Egyesült Államok sem lesz mindig rivális nélkül, legalábbis a csendes-óceáni térségben.

Ugyanerre figyelmeztetett a Pentagon múlt hónapban nyilvánosságra hozott jelentése a kínai katonai képességekről. A washingtoni kongresszus számára minden évben elkészülő összesítés az idén négy hónapot csúszott, a bennfentesek szerint azért, mert a hadügyminisztérium héjái és a külügy galambjai között elhúzódtak az egyeztetések a nyelvezetről. Ami végül mégis az utóbbi évek legélesebbje lett, megállapítva, hogy a kínai hadsereg gyors ütemű korszerűsítése nyomán fölborulhat a katonai egyensúly a régióban. Hasonlóképp vélekedett a jelentés nyilvánosságra hozatala előtt néhány héttel egy szingapúri regionális biztonsági értekezleten Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter is, aki a rakétaeszközök, a légierő és a haditengerészet kiemelt fejlesztését említette, és úgy vélte, a kínai fegyverkezés sokkal lendületesebb, mint ahogyan azt Peking elismeri.

Rutinszerűen hárommal beszorozzák az amerikai stratégiai elemzők azt az összeget, amit Kína katonai költségvetésként nyilvánosságra hoz, mondván, ez a pénz - az idén 30 milliárd dollárnak megfelelő jüan - csak a hadsereg fenntartását fedezi, a fejlesztéseket és eszközbeszerzéseket gyakran más költségvetési fejezetben rejtik el. Peking az utóbbi másfél évtizedben egy kivételével minden évben tíz százalék fölött növelte katonai kiadásait. Az első Öböl-háború idején az irakiak gyors összeomlását figyelve ugyanis fölismerték, hogy a nagy néphadseregek fölött eljárt az idő, a jövő a harctéri elektronikáé és a katonai csúcstechnológiáé. A kínai hadsereg 2,3 millió fővel még mindig a világ legnagyobb fegyveres ereje - a létszámot ugyan 2005 végéig 200 ezerrel csökkentik -, ám Peking saját erőből, illetve főleg orosz és izraeli forrásokból évek óta minőségi fejlesztést végez. A hangsúlyváltást az is jelzi, hogy tavaly szeptemberben a Kínai Kommunista Párt katonai bizottságába először került be a légierő, a haditengerészet, valamint a ballisztikus rakétaegység parancsnoka.

Az új hangsúlyok mellé a régi vesszőparipa társul: elrettentéssel megakadályozni, hogy a Peking által renegát tartománynak tekintett Tajvan fölrúgja az 1949 óta tartó status quót, és kimondja formális függetlenségét. Kína az idén márciusban törvénybe foglalta a katonai fellépést erre az esetre (HVG, 2005. március 19.), és felkészültsége is nagyot változott azóta, hogy az 1990-es évek elején amerikai stratégák még azzal viccelődtek: a kínai hadsereg legfeljebb akkor száll partra Tajvanon, ha katonái átússzák a szigetet a szárazföldtől elválasztó 160 kilométeres szorost.

Peking időközben a partraszállást segítő eszközökre tett szert - csak 2002 és 2004 között 23, a katonák mellett nehézfegyverzetet, illetve harckocsikat szállító hajót épített és állított hadrendbe -, és több száz rakétával rakta tele a Tajvannal szembeni partszakaszát. Légierejét és haditengerészetét is azt szeme előtt tartva fejleszti, hogy az alkalmas legyen egy ilyen hadművelet támogatására. Oroszországból a közelmúltban két Szovremennij osztályú torpedóromboló érkezett - és további hatra van megrendelés -, amelyek Sunburn rakétája képes akár atomtöltetet is célba juttatni, és a vízfelszín fölött a hangsebesség két és félszeresével száguldva a radarokat is el tudja kerülni. Orosz eredetűek a Kilo osztályú, dízelmeghajtású tengeralattjárók is, amelyekről kétszáz kilométer fölötti hatótávolságú rakéták indíthatók hadihajók elpusztítására. Ráadásul egyes hírszerzési jelentések szerint már zajlik az első kínai repülőgép-hordozó hajó építése is, márpedig ez az a hadieszköz, amely az USA elsöprő tengeri fölényét biztosítja.

A kínai légierő zöme ugyan NATO-mércével továbbra is elavultnak tekinthető, a modernizáció itt is zajlik. Peking az oroszoktól 250 Szu-27-es, illetve Szu-30-as vadászgépet vásárolt, és rövidesen csatasorba állhat a hazai fejlesztésű F-10-es, amely egy izraeli prototípus tervei alapján készült. Kína azzal is megbirkózott, hogy amerikai nyomásra Izrael öt éve visszalépett attól, hogy egymilliárd dollár fejében Phalcon légi radarrendszert szállítson, így saját erőből készítette el felderítőrendszerét, amelyet egy orosz gyártmányú Il-76-os szállító repülőgépre szerelt. Emellett négyet vásárolt a Beriev A50-esből is, amely a légi felderítést és katonai gépek irányítását végző amerikai AWACS-ok orosz megfelelője.

Mindez azonban még nem borítja föl a Tajvani-szorosban az erőviszonyokat, amelyeket Peking legutóbb 1996-ban tesztelt, amikor rakétakísérleteit a szigeten zajló elnökválasztásra időzítette, és ezzel a Tajpej megvédéséért egy 1979-es törvényben - George W. Bush amerikai elnök által is megismételt - katonai felelősséget vállaló USA flottafelvonulását provokálta ki. Ahhoz viszont - figyelmeztetnek amerikai stratégák - már bőven elegendő, hogy egy esetleges invázió bekövetkeztekor addig késleltetni tudják az amerikaiakat, amíg el nem foglalják Tajvant.

Washingtonban ekkor már - folytatódik a gondolatmenet - a sziget sokkal nagyobb erőket kívánó visszafoglalásáról kellene dönteni, és a háttérben ott vannak Kína 2007-ig várhatóan hadrendbe álló, mobil interkontinentális ballisztikus rakétái, amelyek egy esetleges amerikai csapás elől elmenekíthetőek, és az USA területének nagy részét elérhetik nukleáris robbanófejeikkel. Néhány hete a kínai nemzetvédelmi egyetem dékánja azt találta mondani, hogy ha Tajvan védelmében az USA megtámadná Kínát, akkor nukleáris ellencsapással számolhat. Peking gyorsan a tábornok magánvéleményének minősítette a megjegyzést, ám a főtisztnek haja szála sem görbült, amiből amerikai elemzők azt olvasták ki, a nem túl jól csomagolt figyelmeztetés a kínai vezetés hallgatólagos jóváhagyásával született.

NAGY GÁBOR