Bonifert Mária © Túry Gergely

Tény, hatalmasat markolt: oktatásunk háza táján évtizedek óta nem történt ennyi. Senki sem vitatja, a reformokra szükség volt, de talán nem így, nem ennyire gyorsan, nem ekkora ráfordítással. Az alapkészségek (írás-olvasás) elsajátítására adott plusz időre valószínűleg nem lenne szükség, ha az első két-három iskolaévet hatékonyabban használnák ki a pedagógusok. Az olvasási módszerekkel való kísérletezgetés például évekre vetette vissza az olvasási technika kialakítását az iskolákban. Idősebb pedagógusok mondják: a nagyszüleink palatáblával egy év alatt megtanultak olvasni, az ötvenes-hatvanas évek kisdiákjai egyetlen olvasókönyvből két év alatt, a maiak a hétkilós iskolatáskával már csak három-négy év alatt. Nem biztos, hogy mindig az idővel van a baj.

Hasonló a helyzet a nyelvoktatással. A két tannyelvű iskolák példáján nulladik évet iktattak be nyelv-, számítógépes és más ismeretekre. Ez igen költséges megoldás szülőnek, államnak. Holott itt is a hatékonysággal lehet baj. Megérne végre egy elemzést, miért nem képes egy diák az érettségiig nyolc év alatt sem elsajátítani tisztességesen egy idegen nyelvet, illetve csak magánórákkal.

A kétszintű érettségi évtizede folydogáló vitájára is végre pontot akart tenni a miniszter. Aki tovább akar tanulni, tegyen emelt szintű érettségit, aki nem, annak jó a középszintű is. Csak nem számoltak azzal, hogy (félvén a diákszám csökkenésétől) éppen az egyetemek intenek majd be, s közlik, nekik a középszintű érettségi is jó. Ebből adódott aztán az eddigi legbonyolultabb felvételi pontszámítási rendszer. A tétellopási botrány, a régi és idei érettségizettek kissé hiszterizált szembeállítása közben elterelte a figyelmet a lényegről. Hogy sikerült új módszerű vizsgarendszert kialakítani, amely már nem a biflázásra, hanem a gondolkodásra, az önálló feladatmegoldásra épül. Ha hihetünk az első értékeléseknek, diákjaink sokkal rugalmasabbak, mint gondoltuk: ügyesen megbirkóztak az újszerű feladatokkal. Most már csak az oktatást kellene ilyen irányban megreformálni.

Mintha az egyetemek rektorai is rájöttek volna, jobb elfogadni az emelt szintű érettségit felvételiként, mint végigcsinálni ezt a pontszámítási cirkuszt. Le kell nyelniük egy Magyar Bálint-féle másik hatalmas békát is, az áttérést a kétciklusú oktatásra. Hogyan zsúfolják bele az első hároméves ciklusba az elméletet és a munkára felkészítő gyakorlatot, hogyan rostálják ki az évfolyamok több mint felét, miként osztozzanak a feladatokon a főiskolák és az egyetemek? E kérdésekre még nincs válasz. Arra sincs, lesz-e munkapiaci igény a végzősök hároméves alapdiplomájára.

A részletekre nincs idő. Sietni kell, mert nálunk a reformok választási ciklusokhoz kötődnek. S ki tudja, mit csinál majd vissza a másik fél?

(A szerző egyetemi oktató)