A közvélemény-kutatás nemzetközi irodalmában régóta folyik a vita arról, hogy a válaszolók mennyire képesek objektíven megítélni az ország és a saját háztartásuk gazdasági helyzetét. Bármennyire zavarba ejtőnek tűnik is, a kutatások többsége azt mutatja, hogy nem igazán. Hosszabb távon az ország kulturális tradíciói, rövidebb távon pedig a pártok, a szakértők és a média nagyobb hatással lehetnek a gazdaság helyzetéről alkotott véleményekre, mint a pénztárcák vastagsága. A 2006-os választás előtt például a magyar szavazók többsége a korábbi évek igen jelentős életszínvonal-emelkedése ellenére is úgy érezte, hogy romlottak háztartása anyagi lehetőségei – amiben az örök pesszimizmus mellett benne lehetett a Fidesz „rosszabbul élünk” kampányának hatása is.

Így aztán nem meglepő, hogy a mostani válságos időkben soha nem látott borúlátás lett úrrá a magyarokon. A gazdasági várakozások már a 2006-os megszorítások bejelentése óta rendkívül negatívak voltak, majd tavaly novemberben, a nemzetközi pénzügyi válság begyűrűzését követően újabb drámai visszaesés következett. Januárban mintha a többség úgy érezte volna, hogy túl vagyunk a nehezén, februárban azonban újra beszakadt a jég, és minden korábbinál mélyebbre zuhantak a mutatók.

HVG

A kiábrándultság mértékére azonban a gazdasági mellett a politikai válság is hatással lehet. Ahogy az várható, a szocialisták megmaradt szavazói továbbra is sokkal kevésbé tartják rossznak az ország gazdasági lehetőségeit, mint a többiek. Ám a válságtudat politikai összetevőit a legjobban az mutatja, hogy az ország gazdasági helyzetét még a sajátjuknál is kedvezőtlenebbnek gondolják az emberek, és ezen belül nem a jövőre vonatkozó várakozásaik a legsötétebbek, hanem a gazdaság elmúlt egyéves teljesítményét tartják igazán rossznak.

HVG

Bár a gazdasági közhangulatban korábban is voltak visszaesések, ezek nem mindig jártak együtt a háztartások kiadási szerkezetének a megváltozásával. A 2006-os megszorítások után például sok család a romló kilátások ellenére is tovább költekezett, és hitelek felvételével igyekezett „kisimítani” az átmenetinek gondolt életszínvonal-csökkenés hatásait. Most azonban a közhangulat romlása a háztartások gazdasági terveiben is megmutatkozik: az elmúlt fél évtizedben soha nem volt ilyen alacsony a tartós fogyasztási cikkek vásárlását tervezők aránya, és soha nem voltak ilyen kevesen azok, akik félre tudtak tenni valamennyit a havi bevételeikből. 2007 végén még a háztartások 39 százalékának volt spórolt pénze, jobb esetben valamilyen pénzpiaci megtakarítása, most áprilisban azonban már csak 21 százalékos volt ez az arány. Viszont hitel felvételét is csak nagyon kevesen tervezik: a mostani 3 százalék alig fele az egy évvel ezelőtt mért szintnek, és harmada a három évvel ezelőttinek.

Sőt ma már valószínűleg sokan bánják, hogy adósságba vágták magukat. A kérdezettek 38 százaléka mondta azt, hogy a háztartásának van valamilyen tartozása. Ezek nagy többsége – az összes család bő egyharmada – banknak tartozik vagy lízingdíjat fizet. Többségük devizában adósodott el – az összes válaszadó 12 százalékának van forintalapú hitele, 20 százalékuk kölcsönét svájci frankban, 3 százalékukét pedig euróban számolják el.

HVG

A devizahitelesek lehetnek a krach legkönnyebben beazonosítható vesztesei. A válság előtti „békeidőben” rendre azt mutatták az adatok, hogy minél rosszabb anyagi körülmények között él valaki, annál kevésbé bízik abban, hogy a jövőben javulni fog a háztartása anyagi helyzete. Ma már jóval kisebbek a különbségek a különböző jövedelmi helyzetű csoportok között, ami azt jelzi, hogy az egykor kevésbé borúlátók bizalma is megingott, miközben a korábban is kifejezetten pesszimisták véleményének már-már nincs hová romlania. A változás fő oka, hogy a devizahitelesek tipikusan a magasabb jövedelműek köréből kerülnek ki, ám a forint gyengülésével és a törlesztőrészletek növekedésével az ő anyagi biztonságuk is megingott. Az eladósodott háztartások átlagosan havi 44 ezer forintot költenek törlesztésre, a devizahitelesek ennél is többet (52 ezer), és az elmúlt három hónapban szinte valamennyiüknek nőttek a törlesztőrészletei. A hitelek tömeges bedőlése azonban egyelőre nem tűnik komoly veszélynek: csupán az emberek néhány százaléka tartotta többé-kevésbé valószínűnek, hogy a válság miatt el kell adnia a lakását vagy az autóját, és ez az arány a devizahitelesek körében sem volt magasabb.

A válság veszteseinek egy másik tipikus csoportját azok alkothatják, akik a munkájukat veszítik el. Ezek arányát nehéz pontosan megbecsülni, mert az adatok meglehetősen ellentmondásosak. A 18 évesnél idősebb megkérdezettek 8, az aktív korúak 10 százaléka mondta azt, hogy az elmúlt három hónapban elveszítette a munkáját. Ez óriási számnak tűnik (nemcsak a hivatalos munkanélküliségi statisztikákhoz képest), ráadásul az így válaszolók negyede egy másik kérdésre felelve nem munkanélkülinek, hanem aktív keresőnek, nyugdíjasnak vagy más inaktívnak mondta magát. Ennek az ellentmondásnak alapvetően két oka lehet. Részben valószínűleg arról van szó, hogy a főállás, nyugdíj vagy gyed mellett végzett, nem mindig és nem teljesen legális kiegészítő pénzkereseti lehetőségek szűkültek be, ami rossz hír lenne azoknak, akik éppen többletmunkák vállalásával szerették volna kibekkelni az elkövetkező szűk esztendőket. Másrészt az is előfordulhatott, hogy a pánikhangulatban olyanok is elvesztettnek mondták az állásukat, akik még csak tartanak ettől. Ez annál is inkább így lehet, mert az aktív keresők körében viszonylag kevesen félnek attól, hogy a közeljövőben elveszítik az állásukat (1 százalék veszi biztosra, és 18 százalék tartja valószínűnek), igaz, azt valamivel többen (2, illetve 21 százalék) gondolják, hogy csökkentett munkaidőben kell majd dolgozniuk. Az állásvesztéstől egyébként leginkább a magáncégeknél dolgozók tartanak, a közszférában foglalkoztatottak a fizetésük csökkenését vélik valószínűbbnek.

HVG

Összességében persze szinte mindenkinek összébb kell húznia a nadrágszíjat. Csupán a lakosság 5 százaléka mondta, hogy nem kell csökkentenie a kiadásait ahhoz, hogy továbbra is kijöjjön a pénzéből. Bár a spórolásra kényszerülők harmada nem tudta megmondani, mennyit kellene lefaragni a kiadásaiból, a többiek elég jelentős, háztartásonként átlagosan havi 33 ezer forintos megszorítást határoztak el. Takarékoskodni persze leginkább azzal lehet, amire eddig költött az ember, de nem alapszükséglet. A legtöbben a ruhavásárlás visszafogását tervezik, és sokan spórolnának az élelmiszerrel is. Utazásra, étteremre kevesebb mint minden második polgár költ, és ezeknek a többsége is leginkább ezekről a „luxusokról” tudna lemondani.

KARÁCSONY GERGELY

A felmérést 2009. április 3-a és 7-e között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet az ország felnőtt népességét reprezentáló 1200 fő személyes megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a kutatók a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta jól tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően ± 2–6 százalék.