A kis pártok mozgolódására is alkalmat adnak az időközi választások, mostani "tömeges" felbukkanásuk a szécsényi választókerületben megerősíti azt a feltételezést, hogy többségüknél nincs folyamatos pártélet - hacsak a vezetők közötti viszályokat nem tekintjük annak -, inkább csak egy-egy akcióra szedik össze magukat. Erre utal, hogy állandó sajtójuk sincs, esetleg internetes honlapot tartanak fenn, s jobbára csupán közleményekben érintkeznek a választókkal. Lényegében csak két kivétel akad: a Thürmer Gyula vezette Munkáspárt, amelyik 1990 óta mindig elérte az állami támogatáshoz szükséges 1 százalékot (ám képtelen volt átlépni a parlamenti küszöböt), illetve a MIÉP, amely Csurka Istvánnal az élén 1994 óta jut költségvetési támogatáshoz, s 1998-2002 között országgyűlési frakciója is volt. A valaha volt parlamenti pártok közül az Országgyűlésből 1998-ban kiesett KDNP - jogi önállóságát megtartva - politikai értelemben egyre inkább "felszívódik" a magát szövetségként hirdető Fidesz-MPSZ-ben (ahogy az Agrárszövetséget korábban gyakorlatilag bekebelezte az MSZP), az FKGP pedig szétesett, a 2002-es bukás és Torgyán József távozása óta állandó elnökválsággal küzd, a múlt héten éppen Kovács István József tudott bírósági végzést felmutatni arról, hogy ő áll a kisgazdapárt élén.

A pártrendszer politikai erőviszonyokhoz igazodó átalakulását ugyanakkor lassítja az általános választásokon elért eredményen alapuló finanszírozási rendszer, amely átmenetileg - a következő voksolásig - fenntartja azokat a szervezeteket is, amelyek gyorsan elvesztették amúgy sem túl jelentős támogatottságukat. Így volt ez 1990 után a Hazafias Választási Koalícióval (későbbi nevén Demokrata Koalíció), 1994-et követően pedig a Köztársaság Párttal. A "maiak" közül hasonló helyzetbe juthat a júniusi európai parlamenti választáson nem is indult Centrum Párt, amely 2002-ben szerzett jogot költségvetési támogatásra, s ez idén - és a költségvetési tervezet szerint jövőre is - 69,4 millió forintot jelent a számára. A kis pártok versenyhelyzetét az viszont rontja, hogy parlamenti társaik maguknak kedveznek: miközben a pártokra szánt 2,55 milliárd forintos költségvetési keretösszeg lényegében évek óta változatlan, az országgyűlési frakcióval rendelkező négyek alapítványai 2003-tól egy külön kasszából apanázst, az idén és jövőre évi 1,017 milliárd forintot kapnak.

Miközben a finanszírozás rendje stabilizálja a pártrendszert, a személyi viták az ellenkező irányba hatnak: a húzónevek eltűnése akár egy-egy kis párt teljes eljelentéktelenedését jelentheti. Ez történt például annak idején Palotás Jánossal és a Köztársaság Párttal, így járhat a Torgyán utáni FKGP, de Kupa Mihály is egyre kevésbé jeleníti meg a Centrum Pártot. Ugyanakkor abban, hogy a 2002-es választási kudarc - a parlamentből való kiesés - és a vezetők egy részének távozása ellenére sem kisgazdásodott el teljesen a MIÉP, jelentős szerepe van Csurka személyének, valamint annak, hogy hetilapja, a Magyar Fórum mindmáig megjelenik.

Ami a "végeredményt" illeti: a tények azt mutatják, hogy időnként felbukkant ugyan egy fényes jövőben bizakodó új szervezet - most ilyen a Jobbik Magyarországért Mozgalom -, említésre érdemes szerepet tartósan azonban egyre kevesebb szervezet játszik a magyar politikai életben. Ezt bizonyítja, hogy eddig választásról választásra csökkent az állami támogatásra jogosult, vagyis a legalább a voksok 1 százalékát megszerző pártok száma, s ma már csak négy parlamenti párt van, további három jogosult közpénzre, míg 1990-ben hat jutott be a T. Házba és még öt kapott költségvetési forintokat. Ebben persze szerepet játszik a nagy pártok egyre inkább érezhető nyomulása is: jellemző, hogy ma már a KDNP elnöke, Semjén Zsolt a Fidesz-, Kapolyi László, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetője pedig az MSZP-frakció parlamenti padsoraiban ül.

JUHÁSZ GÁBOR