Elkerülheti-e a férj a felszarvazást azzal, hogy buta nővel köt házasságot? Erre, a 18. században még meglehetősen sokakat foglalkoztató kérdésre kereste a választ a manapság jobbára csak irodalomtörténészek által emlegetett Fekete János gróf Hiába vigyázol rám című történetében. A sikamlós tanmese főhőse az öregecske sevillai nemesember, Don Pedro, aki úgy kívánja biztosítani házastársa hűségét, hogy a város legszebb, ám legostobább lányát veszi feleségül. Az ifjú arával ráadásul a nászéjszakán elhiteti, hogy a házasélet lényege nem egyéb, mint hogy a nő páncélban őrt áll a hitvesi ágyon szunnyadó ura mellett. Néhány hét múlva azonban Don Pedrónak - hogy, hogy nem - a királyi udvarban akad dolga, ám még távozta előtt megígérteti hitvesével, hogy távollétében sem lankad az éjszakai posztolásban. Talán mondani sem kell, hogy időközben egy arra vetődő kóbor kalandor behatóan feltárja a házasélet igazi rejtelmeit a naiv, ám tanulékony menyecske előtt. A visszatérő Don Pedrót - akinek az asszonyka boldogan mutatja be frissen szerzett ismereteit - hiába üti meg a guta felszarvazása miatt, a mese tanulsága szerint csak magát okolhatja.

E korabeli vándoranekdota - mely Rossini operájában, A sevillai borbélyban is feltűnik - nyomán készült erotikus fabula csak egyike az 1741-ben született Galánthai gróf Fekete János által írt pajzán históriáknak. Az országban több helyütt kastélyt birtokló, előbb lovassági tábornokként, majd Arad vármegye országgyűlési követeként is tevékeny főúr kora Magyarországának fehérholló-számba menő, úgynevezett libertinus (szabados) írói közé tartozott. A botrányosnak számító irodalmi irányzat berkein belül olyan klasszikusokkal tartozhatott egy körbe, mint a ma is igen népszerű, több alkalommal megfilmesített Veszedelmes viszonyok szerzője, Choderlos de Laclos, valamint az őscsábító, Giacomo Casanova, sőt a szexuális extremitásokig elrugaszkodott fantáziájú társuk, a szadizmus névadójaként elhíresült Sade márki. Az ő és kortársaik frivol munkái hemzsegnek a szerelmi cselszövésektől, az akár a pornográfiába hajló érzéki kalandtúráktól vagy az egyházi férfiak és nők bűnbeesésétől. Nem csoda, hogy Jean-Jacques Rousseau, a felvilágosodás filozófusa olyan könyvekként jellemezte ezeket Vallomások című alapművében, amelyeket "csak egy kézzel olvasnak".

A mai olvasó számára meglepő lehet, hogy a nemi élvezetek kendőzetlen taglalása akkor egy filozófiai rendszer részét képezte. "A libertinusok, kiábrándulva a tökéletességet elváró egyházból, az egyén abszolút szabadságát hirdették meg, melyet semmilyen társadalmi csoport, erkölcs vagy szabály nem korlátozhat. A szexuális szabadság egyik fontos eszköze volt e szabadságvágy kifejeződésének" - mondja Granasztói Olga, a héten az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) nyíló, libertinus könyvek nem kevésbé szabados illusztrációit bemutató kiállítás kurátora. Ezek a könyvek abban különböztek a köznép számára készült pornográf változatoktól, hogy pajzánkodásaik vagy orgiáik mindig filozófiai eszmefuttatásokba, tanulságokba ágyazódtak. A Veszedelmes viszonyok csábítóinak gondolkodásában például a felvilágosodás kori észkultusz kritikája érhető tetten, vagyis hogy az érzelmi szféra ész általi ellenőrzése kudarcra van ítélve - így a regénnyel és a Fekete-életművel is tanulmányban foglalkozó Kovács Ilona irodalomtörténész, a kiállítás szakértője. Egyes 20. századi irodalmárok egyenesen e szabados szövegek következményének tekintik a francia forradalom kitörését is.

Az irányzatnak Magyarországon a szalonélet és a megfelelő filozófiai műveltség hiányában nemigen voltak művelői, legfeljebb műkedvelői. Az irodalomörténet egy-két tucatra teszi az ilyen jellegű művek számát, amelyek egy részét tabu voltuk miatt valószínűleg megsemmisítették. A II. Józsefet elsőként "kalapos királynak" tituláló Ányos Pál pálos szerzetes libertinus költeményeiről tudni például, hogy azokat halála után eltüntette a rokonság. Ugyanakkor a Marseillaise lefordításáért 1795-ben kilenc évre ítélt Verseghy Ferenc (egy másik pálos szerzetes) és Csokonai Vitéz Mihály dévaj rímei fennmaradtak.

Nem véletlen, hogy Fekete grófot is inkább hazafias, valamint visszafogottan érzelmes versei miatt jegyzi az irodalomtörténet. "Jöjj el Vénus! Ciprus mély völgyéből, / Hol szerelmet senki sem zár ki szívéből, / S nézd, hogy sebesedtem Fiad lövéséből" - hangzik egyik illedelmesen szentimentális költeményének részlete. Csak a beavatottak ismerhették viszont a szintén vándormotívumból építkező, A XXIIdik János Pápának Bullája című meséjét, a női ridegség paraboláját. Egy derék magyarral történik meg a szörnyű eset, hogy a kocsmából hazatérve eleget tesz házastársi kötelességének és vágyainak, ám a végén rádöbben, hogy mindezt időközben elhunyt feleségével tette. A nekrofília miatti bűnbánatában elzarándokol a pápához, aki - maga is járatos lévén asszonyi dolgokban - mélységesen átérzi bánatát. Sőt fel is oldozza, mondván: az ördög sem tudná eldönteni, élő-e vagy holt egy olyan asszony, aki életében sem szokott volt fickándozni.

Nem csoda, hogy a Morvay Győző irodalomtörténész által jegyzett 1903-as, mindmáig egyetlen Fekete-monográfiában az életmű eme része említetlen marad. Csak az Esterházy Jozefa grófnőtől különváltan élő főúr hölgyek iránti vonzódásáról esik szó: "Ha kell, életét is kockára tevő szenvedélye, érzelmeinek gazdagsága és finom árnyalatai, elméssége és pikáns kalandjai sok barátot szereztek a nők körében."

Igaz, ismerői szerint elmélet és praxis harmonikus egységet alkotott Fekete gróf esetében, "orgiáiról" a korabeli irodalmi körökben több említés is esett. Kazinczy Ferenc például így botránkozott meg a libertinus arisztokratán egy levelében: "Én 1800-ban nem mentem volna a generál gróf Fekete János által Pesten a Hét Elector palotájában tartott Bacchanálba, hol tizenhat pár táncos s ezek közt gróf Unwerth, Unwerthné s a férjhez már mehető leánya s gróf Fekete Ferenc, a generál fija, mezítelen táncolának minden figelevél nélkül." Egy másik szóbeszéd Feketét tartja a magyar ősnudistának. Szemtanúk szerint ugyanis nyáron nemegyszer ruhátlanul járkált fóti kastélyában, nem zavartatva magát sem úr, sem szolga jelenlététől.

A libertinizmus divatjelenségén, valamint Laclos, Casanova és más felvilágosodás kori filozófusok hatásán túl a sértettség is szerepet játszhatott Fekete extravaganciájában - véli Kovács Ilona. A házasságban és a katonai pályán egyaránt csődöt mondott grófnak képviselőként sem sikerült felhívnia magára a figyelmet. "Hogyha nem tudsz hízelkedni, / Még a kurva sem hódul" - utalt egy szabadszájú versében például a politikából való kiábrándulásának okára.

Az 1803-ban elhunyt Fekete - ma már azt mondanánk: playboyszerű - életvitele hazájában nem vonzott követőket. Ráadásul pajzán műveit franciául írta, Mes Rhapsodies című, erotikus meséket is tartalmazó fő művét például Svájcban adatta ki 1789-ben. Holott jelentőségét mutatja, hogy a vele 1767-től levelezésben álló Voltaire "eszméinek hun terjesztőjének" nevezte őt, és ő volt az egyetlen magyar szerző, akihez verset is írt. A felvilágosodás filozófusának értékelését azonban némiképp árnyalja, hogy amikor egy láda bor kíséretében először kapta kézhez Fekete költeményeit, állítólag így üzent vissza: "Bora jobb, mint versei."

SINDELYES DÓRA